Ellenzék: ne nyissanak ki hétfőn az iskolák és az óvodák!

Hirdetés

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben azt írja, hogy a kabinet a jövő hétfőtől több százezer óvodást, alsó tagozatos diákot, szülőt és tanítót tesz ki a koronavírus harmadik, és eddig legveszélyesebb hullámának. Ha úgy nyitnak ki az óvodák és iskolák, hogy a pedagógusoknak még nem megfelelő a védettségi szintjük, akkor sokkal nagyobb az esélye a vírus terjedésének, így a szülők is sokkal kitettebbek a fertőzésnek, mert sok esetben még nem kapták meg az oltást – jelentik ki a közleményben.

Hirdetés

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint az a megoldás, hogy az intézményvezetők engedélyezhetik a gyerekek távollétét, ha a szülők tartanak attól, hogy gyermekük az iskolából hazaviheti a vírust – emlékeztetnek. Ez azonban hazárdjáték, Orbán Viktor miniszterelnök a tanárokra és a szülőkre hárítja a felelősséget – jelenti ki a hat ellenzéki párt.

Hozzáteszik, hogy a fertőzöttek és a halottak magas száma miatt a kormánynak kellene döntenie az online oktatás teljes körű fenntartásáról. Úgy fogalmaznak, hogy a kormányfő nem nyújt segítséget, csak a “magának megrendelt” közvélemény-kutatások alapján hozza meg járványügyi intézkedéseit.

Hirdetés

A kormány az iskolák és óvodák megnyitásáról ne politikai alapon, vagy “teltházas focimeccseket kergető álmok miatt”, hanem az aktuális járványadatok alapján döntsön, azután, hogy minden azt kérő pedagógus megkapta a második oltást, és eltelt a védettség kialakulásához szükséges idő – összegzik véleményüket.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: