Elfoglalták a hallgatók a Színház- és Filmművészeti Egyetemet

Hirdetés

A tegnapi tüntetés után a hallgatók barikádot állítottak, nem engedik be az új vezetést.

Németh Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem lemondott rektori tanácsadója, illetve Szurdi Panni, egy színműs hallgató az ATV Start című műsorában beszélt a jelenlegi helyzetről, és kiderült, hogy a tegnapi demonstráció után, éjjel barikádot állítottak a hallgatók – írja az atv.hu.

Hirdetés

Szurdi Panni szerint a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.

Az utcabállal egybekötött demonstráció hétfőn este kezdődött a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épülete előtt, hiszen az egyetem 155 éve a magyar kultúra alapköve, de szeptember 1-jétől magántulajdonba kerül, egy olyan alapítvány irányítása alá, amelyen keresztül a kormány teljes hatalmat gyakorolhat az Egyetem felett.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette: az egyetemi autonómia elvesztése miatt a teljes vezetőség lemond posztjáról, az egyetem vezetői oktatói pozíciójukat megtartják, hallgatóikat nem hagyják cserben.

Mintegy kétszázötvenen táboroztak le az épületben, a hallgatói blokád a hétfő esti több száz fős tüntetés után alakult ki.


Hirdetés

Hozzászólások: