Egyre kevesebben szeretik a Fideszt: felmérés
Hirdetés
Az IDEA Intézet 2020. december 11 – december 15. között végzett reprezentatív közvélemény-kutatása alapján a Fidesz–KDNP választottsága a teljes felnőtt népesség körében 31 százalék, ami 1 százalékpontos csökkenés az előző, november végi, december eleji méréshez képest.
Mindez közleményük szerint azt jelenti, hogy a december elején kirobbant Szájer-botrány önmagában jelentős mértékben egyelőre nem változtatta meg a szavazói magatartást.
Hirdetés
A koronavírus-járvány kitörése előtt, 2020 februárjában a kormányzópártokat a teljes népesség 30 százaléka támogatta, ami a járvány első hullámában egészen 35 százalékig kúszott. Támogatottsági maximumát nyáron, a második hullám kitörése előtt, egy viszonylag nyugodt időszakban érte el.
A járvány második hulláma magas megbetegedésszámot és halálos áldozatot hozott, ami együtt jár egy szociális válsággal, a családok helyzetének romlásával. Ezen folyamatokkal párhuzamosan a Fidesz–KDNP szavazótábora lassú erodálódásba kezdett. Nincs egy konkrét esemény, aminek következtében hirtelen megrogyott volna a stabil tömb, hanem a hagymaszerkezetű támogatottság külső pereméről fokozatosan elkezdtek elkopni a szavazók. Minden mérés alkalmával 1–1 százalékpontos változás történt, ami önmagában messze hibahatáron belüli csökkenés.
Hirdetés
Amennyiben 2020. augusztusához viszonyítjuk a 2020. december közepi adatokat, immár 4 százalékpontos, azaz hibahatárt meghaladó csökkenés regisztrálható. A járvány első hullámának kezelése során szerzett többlettámogatás elkopott a Fidesz mögül – derül ki a felmérésből.
Hozzáteszik: érdemes azonban három fontos tényezőre felhívni a figyelmet. A jelenlegi támogatottsági adat nem kedvezőtlen a kormánypártok számára, hiszen, ha csak 1 százalékponttal, de magasabb, mint a járvány kitörése előtt volt. A masszív, monolit tömb továbbra is létezik. Másrészt nem arról van szó, hogy a szavazók átpártoltak volna az ellenzékhez. Sokkal inkább arról a választói magatartás irodalmában ismert jelenségről, amit „zsilipelésnek” nevezünk. A Fidesz mögül kilépő szavazók az ismeretlen preferenciájúak csoportjába vándoroltak, elbizonytalanodtak, de a kreditjük – vélelmezhetően – nem szűnt meg.
Míg 2020. augusztusában a bizonytalanok, a pártpreferenciájukat titkolók és a passzívok együttesen 28 százalékot tettek ki, 2020. decemberében 31 százalékon állnak. Tehát majdnem annyival nőtt ez a réteg, amennyivel csökkent a kormányzópártok választottsága. Végül az is figyelemre méltó tényező, hogy a biztos szavazó pártot választók körében nem csökkent tovább a Fidesz–KDNP támogatottsága, ily módon 2020. december közepén pont ott áll, ahol 2020. februárjában volt, azaz 47 százalék.
Ellenzéki pártok támogatottsága
Hirdetés
Az ellenzéki oldal támogatottsági szerkezete lényegében változatlan a koronavírus-járvány kitörése óta. A legtámogatottabb párt továbbra is a Demokratikus Koalíció. A választókorú népességen belül választottsága 11%, míg a biztos szavazó pártot választóknál 17 százalék. A Momentum Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatottsága a teljes népességen belül – az előző havival megegyező módon – 7–7 százalék, míg a biztos szavazó pártot választóknál a Momentumé 11, a Jobbiké 9 százalék.
December közepén önállóan egyetlen párt jutna még be a parlamentbe, az MSZP, amelynek támogatottsága szinte az egész 2020-as évben változatlan, 5 százalék a teljes választókorú népességen belül, és 6 százalék a választáson résztvevő biztos szavazók körében – írja az IDEA Intézet.
2020. december elején a parlamenti pártok közül a Párbeszéd 2, míg az LMP 1 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes választókorú népességet vizsgálva. Egy most esedékes parlamenti választáson biztosan résztvevő, pártot választói körben az LMP, a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is 2 százalékot kapna.
Hirdetés
Kormánypártok – ellenzéki pártok versenye
2020. december elején a szövetségben induló ellenzéki pártok (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) össztámogatottsága – amennyiben azokat mechanikusan összeadjuk – 2 százalékponttal magasabb, mint a kormánypártoké (33% vs 31%). Arra azonban nem tudjuk elégszer felhívni a figyelmet, hogy az össztámogatottságokból a kormányváltás esélyére visszavonhatatlan és minden tekintetben megalapozott következtetéseket levonni nem lehet. A biztos szavazó pártot választóknál a két tábor támogatottsága jelenleg kiegyenlített, 47–47%.
Forrás: atv.hu
Hirdetés