Egy hajléktalan szívszorító levele a lánynak, aki 200 Ft-ot adott neki

A minap, mikor parkoltam a sulinál a szokásos helyen, volt egy hajléktalan bácsi, aki asszisztálta a parkolásomat, én cserébe adtam neki 200 Ft-ot. Mikor visszaértem a kocsihoz, ezt találtam a szélvédőn egy borítékra írva:

“Köszönöm…
Furcsa világ ez…
én már fölülről nézzem?
Emberek báván vonulnak –
teli tárcával, üres szívvel
lelketlen krőzusok; nincstelen-
koldusszegényen.

Itthagynám ugyan néha, maradni
ugyan minek? Lábtörlőül
néhány rongy-kis senkinek?
Mennék, de valami itt maraszt:
néhány tiszta lelkű ember,
s hogy remélve várok tavaszt.
Tavaszt: a lelkek új tavaszát
mikor a nyomorultat az,
ki duskodik, nem lépi át,

Lehajolni a nyomorulthoz
néha minden, bár szinte semmi
Teljesített kötelesség: embernek lenni!
Vers volna ez… vagy csak
valamiféle köszönöm?
Boldogság, ha véletlen néha
EMBERBE ütközöm…”

Forrás