Egy beteg világban hogy tudnánk mi egészségesek maradni?! – Böjte Csaba a rendkívüli pápai áldásról
Hirdetés
Böjte Csaba ferences testvért is kijárási tilalom sújtja a koronavírus-járvány következményeként. A Déván levő szerzetest arról kérdeztük telefonon, mit jelent számára az, hogy Ferenc pápa teljes búcsút jelentő rendkívüli Urbi et Orbi áldást adott március 27-én este az üres Szent Péter téren.
– Én magam is térden állva fogadtam Ferenc pápa áldását, mert meg vagyok győződve, hogy ahogy egy könyv vagy maga egy falat kenyér, az Oltáriszentség közvetíthet kegyelmet, ugyanúgy miért ne közvetíthetne egy számítógép, egy telefon, az internet is. Ferenc pápának megvan a joga és a hatalma, hogy oldjon és kössön – ezért is a pápaság szimbóluma a két kulcs. Jézus Krisztus Szent Péternek azt mondta: amit feloldasz a földön, fel van oldva a mennyben is.
Tehát meg vagyok győződve, hogy ez a teljes búcsú azt jelenti, hogy nagyon-nagyon sok embert, aki kérte, s persze őszintén bűnbánatot tartott és erősen meg is fogadta, hogy nem követ el bűnt, igenis Isten kegyelme tisztára mos, egy új születést ad. Mondhatnánk azt is, hogy metafizikai értelemben egy új teremtés egy-egy ilyen kegyelmi pillanat.
Hirdetés
Csodálom Ferenc pápának ezt a bátorságát, cselekedetét, mely az evangéliumból fakad: „Menjetek az egész világra”. Ferenc pápa, ahogy tud, úgy eljut hozzánk, Dévára is, a bezárt gyerekek közé, és vigaszt ad, bátorít, hiszen egy főpapnak ez a dolga és kötelessége.
Azt hiszem, átjött ez az üzenet, s nemcsak átvitt értelemben, de facto is mindannyian örömmel vettük, hogy nem vagyunk árvák, ez az idős ember az esőben, ebben a nehéz időben velünk van.
Nagyon megható volt: büszke vagyok arra, hogy ilyen elöljárója van az Egyházunknak.
– Az Urbi et Orbi áldást megelőzően Ferenc pápa egy hosszabb szentbeszédet is mondott. Melyik gondolata volt az, ami különösen megfogta Csaba testvért, amit fontosnak tartana a szívünkbe vésni?
– A Szentatya nem korlátozta le az emberiség bajait a koronavírusra, imáiból, beszédeiből egyértelműen kitűnt, hogy többről van szó: egy beteg világban hogy tudnánk mi egészségesek maradni?! Tehát magával a világunkkal és a teremtett világhoz való viszonyunkkal van nagy baj, mert tényleg úgy gondoljuk, mintha mi lennénk a világ központja. Csillagászok nagyon világosan elmondták, hogy sem a Nap, sem a Föld, de még a Naprendszerünk, a Tejútrendszerünk sem központi szereplője a világmindenségnek, hanem egy kis porszem egy hatalmas, elképzelhetetlenül nagy világűrben.
S honnan vesszük ezt az arroganciát, ezt a bátorságot, hogy nekünk minden jár, mi mindent letaposhatunk, mindent lebetonozhatunk, mindent eladhatunk, megvehetünk? Azt gondolom, ennyi arrogancia az ókor rabszolgatartó társadalmában nem volt, mint az újkornak ebben a liberális, kapitalista világában.
Hirdetés
Igen, nekem mindenhez jogom van, mindent megölhetek, mindent átalakíthatok. Nem, üljek le a fenekemre, szépen szeressem a szeretteimet, ahhoz jogom van, békében éljek és építsem Isten országát, ahhoz jogom van.
Amikor az autóban kigyúl egy piros lámpa, a bölcs sofőr nem haragszik erre a jelzőkészülékre, hanem lehúz az út szélére, megnézi, hogy a hibát hogyan tudja elhárítani. Azt gondolom, nekünk sem a koronavírust kell mindenáron kiirtanunk, mert az egy piros lámpa, ami jelzi azt, hogy letértünk a szeretet, a szolidaritás, a testvéri összefogás útjáról.
A migránsok, a hatalmas bozót- és erdőtüzek, amelyek Ausztráliában vagy Brazíliában pusztítottak, mind-mind egy-egy piros lámpa: fiúk, rossz irányba mentek.
Ferenc pápa működésének első mozzanata volt, hogy nagyon bölcsen írt egy csodaszép levelet mindannyiunknak: a Laudato si’-t. Ebben próbálja helyrerakni, hogy a teremtett világgal hogyan is kéne együttélnie az embernek ahhoz, hogy ez a békés együttlét az élet kibontakozását jelentse. Úgyhogy nagyon komoly impulzust kapott a világunk Ferenc pápától, adja az Isten, hogy tényleg elgondolkozzunk rajta. Ebben a nagyböjti, visszavonult időben gondoljuk át, mit tettünk rosszul és mit nem, és ne más udvarában sepregessünk, hanem mindenki maradjon otthon, s a maga portáját rakja rendbe; ott ahol van, ő maga rendezze a kérdéseit.
Fotó (archív): Lambert Attila
Agonás Szonja/Magyar Kurír
Hirdetés