Családokat telepítettek ki Zalában, utakat kellett lezárni Somogyban

Hirdetés

Surdon fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt.

Zala megyét a pénteken érkező hidegfront hatására kialakult heves vihar szinte teljesen elöntötte – írta a zaol.hu. Mint arról beszámoltak, a dél-zalai területeken családokat kell kitelepíteni, Zalaegerszeg belvárosában az áram is elment, és a szomszédos Somogy megyében is utak „tűntek el”.

Hirdetés

Megelőzésként négy házból hét embert telepítettek ki a Zala megyei Surdon, mert fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt. A megyében közúti hidakat mosott el a víz, ezért egy település megközelíthetetlenné vált.

Víz folyik ki a nagy esőzés miatt megtelt tó gátjának teteje felett a labdarúgópályára Surdon Fotó: MTI / Varga György

Kanász János surdi polgármester az MTI-vel közölte: a péntek este óta tartó intenzív esőzés miatt 80 pincét elöntött a víz, sok helyen akár másfél méteres magasságig, de az utcákon is majdnem derékig érő vízben gázoltak. Már éjszaka számos házból ki kellett menteni az állatokat a mindent elöntő belvíz miatt. A település központjában lévő tó szombatra annyira megtelt, hogy több helyen lyukak keletkeztek a gátfalon, de a gát tetején is átfolyik a víz.

Kritikus az állapota, nagy az esélye annak, hogy a védmű átszakad, ezért felkészültünk arra, ha embereket kell kitelepíteni – jelezte a polgármester.

Hirdetés

Hozzátette, hogy megnyitották a kultúrházat, ahová élelmiszert és innivalót szállítottak. A falubusz már kora délután készenlétbe állt, hogy elszállítsa azokat, akik ezt igénylik, illetve figyelmeztették a környékben élőket, készüljenek arra, hogy esetleg el kell hagyniuk a házaikat.

Volt, ahol a lovat is menteni kellett Fotó: MTI / Varga György

Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: megelőző intézkedésként döntöttek úgy, hogy Surdon négy házból hét embert telepítenek ki a polgármester és a helyi közbiztonsági referens koordinálásával.

Az Útinform arról adott tájékoztatást, hogy a Zalaszentjakab és Kisfakos közötti úton, a 3-as kilométernél a Malomárok hídját elmosta a víz, emiatt Miháld megközelíthetetlenné vált.

A Nemesdéd és Miháld közötti úton, a 4-es és a 7-es kilométer közötti hidat szintén elmosta a hirtelen lezúduló víztömeg, az utat ezért lezárták, de Nemesdéd még megközelíthető.
A vihar és az extrém mennyiségű csapadék miatt péntek este óta Zala megye tucatnyi településén kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek. Elsősorban az utakra dőlő fák eltávolítására, de több helyen vízszivattyúzás miatt is hívták őket, elsősorban Zala déli részén.

Surd víz alatt Fotó: MTI / Varga György

Horgászoknak segítettek Somogyban
Több utat is le kellett zárni Somogyban szombaton az esőzés következtében kialakult vízátfolyások miatt – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Azt írták, hogy teljes szélességében lezrták a 68-as számú főút a 60-as kilométerszelvénytől a Tapsonyi elágazásig, valamint az 51-es kilométerszelvénytől Segesdig.

A 61-es számú főút 157-es kilométerszelvényében Terebezd-puszta térségében félpályán haladhat a forgalom, a Nagybajom és Böhönye közötti útszakaszt viszont teljes hosszában lezárták.

Hirdetés

A rendőrség a forgalmat a környező utakra tereli, egyúttal arra kéri a közlekedőket, hogy a lezárt szakaszokat lehetőleg kerüljék el.

Óvári Timót, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tűzoltók pénteken horgászoknak segítettek a Desedai Arborétumban, ahol a víz nagy mennyiségű földet vitt az útra, ellehetetlenítve a közlekedést.

Szombaton a legtöbbször Segesdre kellett vonulniuk, ahol helyi és nagyatádi önkéntesekkel pincékbe, házakba befolyt vizet kellett szivattyúzniuk. Vésén és Böhönyén lakóépületekből, Segesden autóból mentettek embereket, Csurgón homokzsákokkal akadályozták meg, hogy a halastó vize kilépjen a medréből.

Böhönyén a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület tagjai mentettek meg egy kerékpárost, akit elsodort a víz, de egy ház kerítésében meg tudott kapaszkodni.

Forrás: nepszava.hu


Hirdetés

Hozzászólások: