Ütős Archive

Latest Posts

Ez az 1981 könyv előre megjósolta a koronavírust, és azt is leírja, miért jelent most meg

Ez az 1981 könyv előre megjósolta a koronavírust, és azt is leírja, miért jelent most meg Dean Koontz A sötétség szeme (The Eyes of Darkness) című könyvében hátborzongató pontossággal megjósolta a koronavírus megjelenését. A könyvből kiderül, mikor tűnik el a járvány,

Egy részeg megpróbálta puszta kézzel vízbe fojtani a varsói állatkert medvéjét

A Micimackó élőszereplős horroverzióját játszotta el egy magából kivetkőzött részeg lengyel, miután a karantén feloldásával együtt újra megnyílt a varsói állatkert. A 23 éves, korongrészeg fickó bemászott a vizesárokkal körbevett medvekifutóba, ahol Sabina, az öreg cirkuszi medve tölti nyugdíjas napjait. Vagyis

A 74 éves Dél-koreai nő az utóbbi 40 évben csak dobozos kólát ivott, ilyen lett a laboreredménye:

Ez a 74 éves dél-koreai nő nem azért kezdett el Coca-Colát fogyasztani, mert nem bír vizet inni, vagy mert be akart nevezni egy böfögőversenyre, hanem így próbálta meg saját elmondása szerint feldolgozni a gyászt, amit a férje elvesztése után érzett 34

Nekem ez a gyerek így nem kell – mondta az anyuka amikor meglátta újszülöttjét, majd otthagyta a kórházban

Az orvosok csak tehetetlenül néztek. A kis Alexander gyönyörű baba, de sajnos van egy veleszületett rendellenessége: nem fejlődtek ki a szemei. Összesen három ilyen esetet regisztráltak az egész világon. Minden más tekintetben tökéletesen egészséges Alexander, az anyukájának mégsem kellett. A sors

Élő adásban beszélt róla, mennyire hasznos az új fekvőrendőr, aztán érkezik egy autós

A fekvőrendőr célja, hogy lassítsa a forgalmat, azonban ha a kivitelezés nem megfelelő, nem éri el a célját. Egy brazil polgárvédelmi szervezet szóvivője még 2019-ben nyilatkozott arról a helyi tévétársaságnak, hogy mennyire hasznos lesz az új fekvőrendőr, hiszen lelassítja a forgalmat

91 éves szeretője van a 31 éves férfinak

Napjainkban is furcsaságnak számít, ha egy pár az utcán nagy korkülönbséggel kéz a kézben jár. Ebben az esetben a hölgy az idősebb a férfinél. A nagy korkülönbség a párnál nem is inkább furcsa, hanem mondhatnánk azt is, hogy extrém. A 31

Íme az ember az Úr 2020. évében, a civilizáció és kultúra kellős közepén.

Íme az ember az Úr 2020. évében, a civilizáció és kultúra kellős közepén. Ezt tette vele az oktatás, az információs társadalom, a tudomány és technológia nagyszerű, töretlen felívelése. Kétségtelen tény, hogy társadalmunk kitermelte a modern, felvilágosult, autonóm, kulturált és tájékozott embertípust,

Vietnámi vendégmunkások ettek kutyát Romániában

A román rendőrség azzal gyanúsít több vietnámi vendégmunkást, hogy ellopták a gyalui Bánffy-kastély őrének kutyáját, majd feldarabolták, és egy részét elfogyasztották. Az eltűnt kutyus keresésére induló őr vérnyomokat talált a vendégmunkások közeli szálláshelye mellett, majd a rendőrséghez fordult. A vietnámiak lakhelyén

Felvett egy férfi 1,7 millió hitelt, kifizetett 1,5 milliót, és még 6,4-el tartozik. Hát milyen országban élünk? 3-4 perc

Vajon mit fognak rólunk a jövőbeli emberek gondolni? Milyen emberek éltek itt, milyen érzések, milyen beállítottság, milyen értékrend szerint töltötték mindennapjaikat? Mert mit lehet elmondani egy olyan országról, társadalomról, ahol megtörténhet az alábbi: -1 700 000 Ft. hitelt felvett autóvásárlásra egy

Ez a férfi egy 2 méter 74 centiméter hosszú harcsát fogott egy tóban!

A legelvetemültebb horgászok horgára előbb vagy utóbb, de rákap egy szép méretű harcsa, de csak kevesen találkozhatnak az igazi szörnyetegekkel.Hihetetlenül szerencsés volt a 37 éves német horgász, Benjamin Gründer. Az olaszországi Pó folyót mindig is a hihetetlen fogás jellemezte, hiszen minden