Tanulságos Archive

Latest Posts

Egy fiatalember jelentkezett állásra egy nyomtatással foglalkozó nagy cégnél

Egy fiatalember jelentkezett állásra egy nyomtatással foglalkozó nagy cégnél. Már túl volt az első meghallgatáson és most az igazgatóval kellett találkoznia. Az igazgató átnézte a róla szóló jegyzetet, amely kiváló volt. Majd megkérdezte: – Volt-e ösztöndíjad az iskolához? – Nem –

Ez a 8 éves fiú nagyobb sportember, mint a teljes magyar NB1

Bailey Matthews 8 éves kisfiú, aki központi idegrendszer sérülése miatt részleges bénulásban szenved, de ennek ellenére is végigcsinálta a triatlont. Még egy egészséges embernek sem könnyű az úszásból, kerékpározásból és futásból álló verseny teljesítése. Ez a 8 éves kisgyerek példa lehet

Az ember szíve megszakad

Az ember szíve megszakad. De el kell mondanom az én fiam is ott volt éjszaka. A szülők mit érezhetnek most.? Ilyenkor nem tud az ember semmit mondani. mert a fájdalom mélységes. Én inkább a fiatalokhoz szolnék! Talán mi szülök úgy tűnik túl

Holland srácot munkába menet zavarta a szemét a folyóparton, ezért ezt tette:

Tommy Kleyn egy holland srác, aki megmutatja nekünk milyen egyszerűen tehetünk valamit a közösség érdekében. Úton a munkájába nap mint nap egy folyó mellett ment el biciklivel, amelynek a partja tele volt hulladékkal. Ez nagyon zavarta őt, ezért úgy döntött tesz

A rendőr leállít egy 120-al száguldozó autóst, és ekkor egy tanulságos dolog történt – Megéri elolvasni!

András még egy hosszú pillantást vetett a kilométerórára, mielőtt a villogó rendőrautó előtt lelassított: 120 km/h a kitáblázott 90 helyett. Ez már a negyedik ebben a hónapban, mint oly sokszor máskor is. Hogy lehet, hogy valakit ennyiszer lemeszelnek? Amikor a kocsi