Isten veled Archive

Latest Posts

Tudtuk, hogy nagy a baj… de azt is, nem akartad, hogy a közvélemény értesüljön róla, hogy az életed harcát vívod…

Tudtuk, hogy nagy a baj… de azt is, nem akartad, hogy a közvélemény értesüljön róla, hogy az életed harcát vívod. A vízben minden egyszerűbb volt. Ha kellett, három védővel a nyakadban lőttél gólt. Megoldottad. Az alattomos betegség ellen viszont nem tehettél

Elhunyt Benedek Tibor, háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. Csupán 48 éves volt.

Elhunyt Benedek Tibor, háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. Csupán 48 éves volt. Halálának hírét a szövetség jelentette be. Benedek Tibor május 4-én jelentette be, hogy teljesen visszavonul. Akkor azt írta: a következő években kizárólag szurkolóként vesz részt a hazai vízilabdaéletben.

Súlyos betegségben meghalt Szücs Edit

Negyvenhét éves korában, súlyos betegségben meghalt Szücs Edit televíziós szakember, az RTL Klub munkatársa, aki a programigazgatásban dolgozott a csatornánál, gyakorlatilag annak elindulása óta. A hírt az RTL Híradó jelentette be a Facebookon. Szücs Edit haláláról Alföldi Róbert is megemlékezett, aki,

Szerdán lesz a temetése a 17 éves érdi focistának, aki házibuli közben kizuhant egy budapesti társasház ablakán – Ezt kérik a gyászoló szülők

Az érdi temetőben szerdán, délután három órakor kísérik utolsó útjára a tragikus körülmények között elhunyt kamaszfiút. Nagy Richárd csupán 16 éves volt. A fiú hozzátartozói a Facebookon tudatták, hogy a szerdán délután háromkor az érdi temetőben kísérik utolsó útjára Ricsit. Azt

Tragédia: edzés közben rosszul lett és meghalt a 22 éves magyar sportoló

Mindenki döbbenten áll a történtek előtt. 22 éves korában elhunyt Tóth Bendegúz, az ESMTK válogatott birkózója. A magyar szövetség közölte: a sportoló szabadtéri edzés közben lett rosszul. A társai a helyszínen elkezdték újraéleszteni, amit folytattak a kiérkező mentőegységek is. Tóth Bendegúzt

Vitray Tamás időben elbúcsúzott volt feleségétől, Földi Teritől

A legendás televíziós volt felesége mellett volt az utolsó napokban. „Tudtuk, hogy ez elkerülhetetlen, de mit sem csökkenti a fájdalmat” – mondta a Blikknek egykori férje, Vitray Tamás volt feleségéről. Földi Teri hosszan tartó betegség után, 86 éves korában hunyt el.

„Felfogtam, hogy a legkisebb koporsók a legnehezebbek” – 3 kisgyermekét temeti el az apa

A férfi a feleségét és három gyermekét veszítette el a pakisztáni légi szerencsétlenségben. A pokolban él családja elvesztése óta Arif Iqbal Faruqui. A férfi feleségét és három gyermekét is elvesztette, amikor lezuhant a gépük Karacsinál. Az utasszállító május 22-én csapódott egy

Szeretteim hiányoztok nagyon – egy könnyekig megható dal a szeretteink emlékére!- kíváncsiak vagyunk, hányan emlékeznek meg szeretteire egy szívecskével <3

SZERETTEIM HIÁNYOZTOK NAGYON – EGY KÖNNYEKIG MEGHATÓ DAL A SZERETTEINK EMLÉKÉRE… :( ✝ Égjen ez a gyertya azokért , akik sajnos már nem lehetnek velünk… Dal szövegírója és zeneszerzője: Pisti Komáromi Szaval: Sztankay István Ének: Alex Tamás Dal szövege: Itt állunk

Meghalt az ablakon kiesett 17 éves Ricsi, pedig nagyon reménykedett az édesapja

Május 18-án meghalt az a 17 éves érdi focista, aki egy budapesti társasház második emeletéről zuhant ki. Május 9-én éjjel mintegy 20 fiatal házibulizott egy budapesti, második emeleti lakásban. Valamennyien drogtól kábultak voltak, köztük a 17 éves Nagy Richárd is, aki

Ő volt a legfiatalabb áldozata, utolsó szavai szívbemarkolóan hangzanak .Egy éve történt a baleset ,most Ő rájuk emlékezzünk!

Apa, kap­tam egy já­té­kot” – mondta utol­jára édes­ap­já­nak a dunai ha­jó­tra­gé­dia leg­fi­a­ta­labb ál­do­zata. Egy ötéves kislány is a fedélzetén volt annak a turistahajónak, amely 2019. május 29-én, 21 óra 5 perckor, szerda este felborult és elsüllyedt a Margit híd lábánál. A