Hírek Archive

Latest Posts

Merkel: meg kell állítani Putyint

Meg kell állítani Oroszország és elnöke, Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni háborúját, amely semmivel sem igazolható és éles választóvonal Európa történelmében – közölte Angela Merkel volt német kancellár pénteken. Angela Merkel kiemelte, hogy a lehető leghatározottabban elítéli a nemzetközi jog súlyos megsértését

Magyarország mindenkit beenged, aki Ukrajna felől érkezik

Csütörtök este kormányrendeletben hirdette ki a magyar kormány, hogy ideiglenes védelmet kapnak az Ukrajnából menekülők. Ez az Ukrajna területéről érkezett ukrán állampolgárokra, valamint az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozik – írja a Magyar Közlönyben megjelent rendelet. Mindezt a koronavírus-járványhoz

Orbán: Nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba

Közösen elítéltük Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben és egységes szankciók bevezetéséről döntöttünk – mondta Orbán Viktor péntek hajnalban, a brüsszeli uniós csúcs után. Világossá tettem, hogy mi ki fogunk állni Magyarország nemzeti érdekei mellett és nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe

Hetvennégy ukrán katonai objektum felszámolásáról számolt be az orosz védelmi tárca

Az Ukrajna ellen elkezdett offenzíva első napján, csütörtökön, az ukrán katonai infrastruktúra 74 földi objektumának megsemmisítéséről számolt be Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője. Ezek között a vezérőrnagy szerint 11 katonai reptér, három harcálláspont, egy haditengerészeti bázis, 18 SZ-300-as és

Szijjártó: teljes kapacitással működnek az ukrán-magyar határátkelők és a magyar képviseletek

Teljes kapacitással működnek az ukrán-magyar határátkelők és a magyar képviseletek – közölte az Információs Hivatalból bejelentkezve a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Facebook-oldalán. Szijjártó Péter a videóban azt mondta: a kijevi nagykövetség és a beregszászi, valamint az ungvári főkonzulátus minden munkatársa dolgozik,

Több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett egy nap alatt Romániába

Több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett Romániába az utóbbi 24 órában, egyharmaduk pedig már el is hagyta az országot Magyarország és Bulgária felé. Menedéket mindössze tizenegy ukrán állampolgár kért Romániától – közölte pénteki sajtóértekezletén Lucian Bode román belügyminiszter. Az Ukrajna elleni

Ezért foglalták el az Oroszok Csernobilt! Az orosz védelmi minisztérium közleményt adott ki

Az orosz védelmi minisztérium közleményt adott ki Az orosz védelmi minisztérium friss közleménye szerint az orosz hadsereg azért foglalták el a csernobili atomerőművet, hogy megvédjék. Az oroszok szerint a csernobili támadás egyértelmű oka az volt, hogy „ukrán nacionalisták és más terrorszervezetek”

Tilos a 18 és 60 év közötti ukránoknak elhagyniuk az országukat

Az ukrán határőrszolgálat csütörtök esti közleménye szerint átmenetileg korlátozzák a kimenő határátlépést bizonyos kategóriájú ukrán állampolgárok számára. Ennek értelmében tilos a 18 és 60 év közötti férfiak számára elhagyni Ukrajna területét – adta hírül a Kárpátalja.ma.

Rakétatámadásokra rázták meg ismét Kijev – Képek, videó

Két robbanás zaját lehetett hallani Kijev belvárosában pénteken kora reggel – jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség. Légiriadót egyelőre nem fújtak, hatósági állásfoglalás sem volt. „Éppen most mértek csapást Kijevre manőverező robotrepülőgépekkel, vagy ballisztikus rakétákkal. Két hatalmas robbanást hallottam” – írta Anton Gerascsenko,

Vlagyimir Putyin mindent elmagyarázott Emmanuel Macronnak. Itt vannak részletek

Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia elnökkel – közölte csütörtökön este a Kreml. A tájékoztatás szerint Putyin a beszélgetés során “kimerítő” magyarázatot adott hivatali partnerének Oroszország cselekedeteinek okaira. Az orosz államfői hivatal arról számolt be, hogy “komoly és