Budapesten fogtak el egy FBI által keresett férfit

Hirdetés
0Shares

Fotó: Wikipédia

Budapesten fogtak el egy 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit, akit azért keresett az FBI (az amerikai szövetségi nyomozóiroda), mert a gyanú szerint 2007-ben társaival vírus befecskendezésével zsarolt egy párt az Egyesült Államokban – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

Hirdetés

A gyanú szerint a rablóbanda a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartotta őket, majd befecskendezett nekik egy olyan szert, amelyről azt állították, hogy halálos vírus. Az ellenanyag átadását nagy összeghez kötötték. A sértettek számlavezető bankfiókjai azonban – korábbi hasonló esetekből tanulva – az atípusos átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatót itattak a sértettekkel, és az autójukkal elmenekültek.

Hirdetés

Az elkövetőket azonosították, majd az FBI kérésére a New Haven-i bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellenük. Az NNI közleménye szerint a most elfogott Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözőként kereste. A szövetségi nyomozók 10 ezer dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek. A kettős, magyar-román állampolgárságú férfit azonban 2007 óta hiába keresték a hatóságok.

Az ügyben akkor következett be fordulat, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodik. A borsodi rendőrök a férfi elfogására az NNI célkörözési osztályának segítségét kérték, a rajtaütés kedden történt. A körözött férfi egy budapesti strandról távozott, amikor elfogták, majd előállították.

Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették, kiadásáról a bíróság dönt.

MTI
Borítókép: illusztráció

0Shares
Hirdetés

Hozzászólások: