Brit sajtó: lehet, hogy Katarig sem tér magához az angol válogatott

Hirdetés

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A brit sajtó szerdai értékelései szerint lehet, hogy a katari világbajnokságig sem tér magához az angol labdarúgó-válogatott a magyaroktól elszenvedett 4-0-s keddi vereségből.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap sportfőszerkesztője, Oliver Brown az angolok teljesítményéről írt elemzésében úgy fogalmazott: nem is lehetett volna komorabb estét elképzelni egy olyan válogatott számára, amely kétségbeesetten bizonygatja, hogy esélyes a katari diadalra.

Hirdetés

A vendéglátók “legalább annyira szerencsétlenek voltak, mint amennyire fogatlanok”, és Gareth Southgate szövetségi kapitány – aki egyébként is jó ideje gúnyolódás célpontja taktikai óvatoskodásai miatt – 161 nappal az angolok első világbajnoki csoportmérkőzése előtt a vele szemben táplált jóindulat utolsó morzsáit is elszórta – áll a Telegraph szerdai írásában.

A lap sportfőszerkesztője szerint Anglia szánalmas helyzetbe került éppen egy olyan évben, amelyben nagyszabású futballtornák követik egymást.

Brown szerint az angol válogatott kedd esti nyomorúságos kapitulációja után az összes szokásos kifogás – például a játékosok fáradtsága, vagy az a visszatérő hivatkozás, hogy a Nemzetek Ligája-sorozat másodlagos fontosságú – feleslegessé vált.

Hirdetés

Anglia 94 éve nem szenvedett ilyen arányú vereséget hazai pályán, és a kedd esti eredmény után még az sem biztos, hogy a válogatott Katarig vissza tudja szerezni önbizalmát, méltóságáról nem is beszélve – áll a The Daily Telegraph szerdai cikkében.

A lap sportfőszerkesztője szerint az egyetlen vigasz az, hogy a világbajnokság nem most van.

A The Sun, a legnagyobb példányszámú brit tömeglap szerdai elemzése felidézi, hogy Southgate alig öt napja jelentette ki: csak addig marad tisztségében, ameddig őt ott szívesen látják.

Ha a Molineux Stadion 28 ezres nézőközönségét a kedd esti “történelmi megaláztatás” után megszavaztatták volna, az angol szövetségi kapitány már csomagolna, és éppen végkielégítésének összegéről írna alá megállapodást – fogalmaz a brit lap.

Hirdetés

A The Sun hangsúlyozza: Southgate az angol válogatott legsikeresebb menedzsere Sir Alf Ramsey óta, hiszen a legutóbbi Európa-bajnokság döntőjéig vitte a csapatot, ám Katar előtt mindössze két meccsel a válogatott a legrosszabb sorozatot tudhatja maga mögött Roy Hodgson 2014-es katasztrofális brazíliai szereplése óta.

A lap kiemeli azt is, hogy Anglia a legsúlyosabb vereségét szenvedte el hazai pályán 1928 óta, amikor a Wembleyben 5-1-re kikapott a skótoktól.

A magyarokkal szembeni kudarc után Angliát a The Sun szakírójának véleménye szerint is az a súlyos veszély fenyegeti, hogy a november-decemberi katari vb-re “összezuhant formában” érkezik, ráadásul nagyvonalúság lenne az angolok fizikai és szellemi fáradtságával magyarázni a keddi “nyomorúságos összeomlást”, hiszen a magyarokra is ráfért egy kis pihenés.

A magyarok teljes fölényben voltak az angolokkal szemben a két válogatott legutóbbi két mérkőzésén – áll a brit lap értékelésében.

A The Sun megjegyzi: jóllehet a magyar himnusz alatt hallhatók voltak olyan bekiabálások, amelyek rasszizmussal vádolták a magyarokat, ám ugyanezt a vádat gyakran az angol szurkolókkal szemben is meg lehetne fogalmazni, főleg idegenben játszott meccseken.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: