Börtönbüntetést kaptak a százmilliós mezőgazdasági támogatás elcsalói

Hirdetés

Többéves börtönbüntetéseket szabott ki egy mezőgazdasági támogatások jogosulatlan igénybevételével zajló csalássorozat ügyében a Pécsi Ítélőtábla – közölte a bíróság pénteken. Az ítélet jogerős.

A közlemény szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja hamis okiratokkal szerzett vidékfejlesztési támogatásokat

2012 és 2015 között, több mint 107 millió forint kárt okozva a költségvetésnek,
míg szándékuk további csaknem 300 millió forint vagyoni hátrány okozására irányult.

A vádlottak 2012-ben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap „fiatal mezőgazdasági termelők indulásának támogatását” célzó pályázatain hamis okiratokkal indultak. A pályázatok postára adásában a harmad- és negyedrendű vádlott is részt vett, illetve saját nevében is nyújtott be pályázatot- írja a Világgazdaság

Hirdetés

A 2012-ben benyújtott hét pályázatból hatot elfogadtak, így egyenként több mint tízmillió forintos támogatáshoz jutottak a vádlottak,

majd 2014-ben ismét valótlan tartalmú okiratokkal további több mint harmincmillió forintnyi támogatást szereztek meg.
2015-ben ismét próbálkoztak, több mint harminc pályázat benyújtásával, amelyek közül egyet bíráltak el kedvezően, huszonötöt elutasítottak, míg nyolcat – miután a vádlottak tudomására jutott a pályázatok felülvizsgálatának elrendelése – a csalók visszavontak.

Az elsőrendű vádlott emellett 2015-ben többeknek tett ígéretet támogatási pályázatok gyors elkészítésére, a sértettektől átvette a pályázatok elkészítésére szánt pénzösszegeket, a dokumentumokat ugyanakkor nem készítette el.

Az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás, negyvenhat alkalommal megvalósuló, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás, hamis magánokirat negyvenhat alkalommal való felhasználása, nyolc rendbeli nagyobb kárt okozó csalás és hét rendbeli kisebb kárt okozó csalás, emellett folytatólagosan elkövetett csalás miatt mondta ki bűnösnek a bíróság.

Hirdetés

A vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélték.
A másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás és szintén negyvenhat rendbeli közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt négy év börtönre ítélték.

A két vádlottal szemben összesen mintegy 32 millió forintos vagyonelkobzást is elrendeltek.
A harmadrendű vádlottat költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt egymillió forintos pénzbüntetésre, míg a negyedrendű vádlottat – két év próbaidőre felfüggesztve – egy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

Forrás: vg.hu

Hirdetés

Hozzászólások: