Boris Johnson bejelentette „a legnagyobb szankciós csomagot, amit Oroszország valaha is látott”

Hirdetés

Egyebek mellett 154 milliárd fontnyi orosz vagyont fagyasztottak be, egyéni szankciókat hoztak több mint száz orosz oligarcha ellen. A szankciók Fehéroroszországra is érvényesek.

Hirdetés

Újabb, a keddieknél lényegesen keményebb szankciókat jelentett be csütörtök este Boris Johnson. A brit miniszterelnök a parlamenti képviselőknek tartott beszédében arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin „sohasem lesz képes lemosni a kezeiről az ukrán vért”. Arról beszélt továbbá, hogy szövetségeseivel hiába próbálták diplomatikus úton rendezni a krízist az utolsó pillanatig, végül arra a következtetésre kellett, jusson, hogy tehettek volna bármit, Putyinnak az elejétől fogva feltett szándéka volt szomszédja megtámadása.- írja a HVG

Hirdetés

„Most mindenki láthatja, kicsoda ő valójában: egy véreskezű agresszor, aki a birodalmi hódításban hisz”

– mondta Putyinról Johnson.

A brit miniszterelnök azt mondta, a most bejelentett a legnagyobb szankciós csomag, amit Oroszország valaha is látott. A szankciók:

  • teljes mértékben befagyasztják Oroszország második legnagyobb bankja, a VBT vagyoneszközeit, ez 154 milliárd fontot jelent

  • minden orosz bankot kizárnak a nagy-britanniai pénzügyi rendszerből

  • megtiltják az orosz államnak és minden orosz magáncégnek, hogy Nagy-Britanniában fektessék be pénzüket

  • limitálják az orosz állampolgároknak, hogy mennyi pénzt tarthatnak brit bankokban

  • egyéni szankciókkal sújtanak több mint 100 magánszemélyt, szervezetet és leányvállalatot, köztük a Rosteccel, Oroszország legnagyobb védelmi vállalatát, amely több mint kétmillió embert foglalkoztat, és évi 10 milliárd font értékű fegyvert exportál

  • a szankciókkal sújtott oligarchák között ott van Putyin egykori veje, Kirill Samalov, Oroszország legfiatalabb milliárdosa, Denisz Bortnyikov, a VTB Bank igazgatótanácsának elnöke, Jurij Szljuszár, a United Aircraft Corporation igazgatója

  • kitiltják az Aeroflot orosz légitársaságot Nagy-Britanniából

  • több termék Oroszországba irányuló exportját is betiltják (ez vélhetőleg az amerikai mintát követve a félvezetőkre és egyéb techtermékekre vonatkozik, és egészen biztosan az olyan termékekre, melyeket katonai céllal is fel lehet használni)

Hirdetés

A szankciók Fehéroroszországra is kiterjesztik, mivel együttműködtek Oroszországgal Ukrajna lerohanásában.

Johnson azt is elmondta, tárgyal a szövetségeseivel annak a lehetőségéről, hogy elvágják Oroszországot a SWIFT hálózatról, vagyis a globális bankrendszerről. Az intézkedéseket a következő hetekben foglalják törvénybe. Johnson azt mondta, ezek az intézkedések évekre korlátozni fogják Oroszország katonai, ipari és technológiai képességeit.

Forrás: hvg.hu

Hirdetés

Hozzászólások: