Bődületes pénz: 3566 milliárdot költött sportra az Orbán-kormány

Hirdetés

Tíz év leforgása alatt több mint az ötszörösére növelte az Orbán-kormány a sportbüdzsét, ami mellett szintén nem kevés pénzről mondott le a TAO-támogatások miatt is. Összegeztük a kormány sportszámláját.- írja az mfor.hu

Hirdetés

Amikor a 2010-es választások előtt Orbán Viktor azt mondta, hogy a sportot stratégiai ágazatnak kell tekinteni, valószínűleg a kormányfőn kívül senki nem sejtette, hogy ilyen nagy súlya lesz ennek a mondatnak. Aztán nagyon hamar megfogalmazódtak az első hangzatos célok, egyre nagyobbra hízott a sportbüdzsé és látványos fejlődésen ment keresztül a sportinfrastruktúra is, a politika pedig szép lassan teljesen behálózta a sport világát. Egy dolog azonban a mai napig hiányzik a képletből: az eredmények.

Hirdetés

Ha ugyanis valaki 2010-ben megmondta volna, hogy tíz év alatt mennyi pénz áramlik a sport területére, a megdöbbenés mellett joggal feltételezhette volna bárki az országban, hogy ez újabbnál újabb sportsikerekkel fog társulni. Ám ma már mindenki tudja, hogy ez nem így történt: egy-egy villanást leszámítva nem sikerült elérni a kitűzött célokat. Pedig ennyi pénzből már fel kellett volna nőnie egy olyan generációnak, amely letarolja a nemzetközi élmezőnyt – mondta Klasszis Klub rendezvényünkön Steinmetz Ádám, az egységes ellenzék sportszakpolitikai vezetője.

A teljes cikk: mfor.hu



Hirdetés

Hozzászólások: