Baleknak nézték a dílerek, végül egy teljes drogkereskedő családot buktatott le a férfi

Hirdetés

Egy férfi feljelentése után indult nyomozás kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a 14. kerületi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki július 25-én a késő délutáni órákban Rotterdamban átadott egy csomagot azzal a céllal, hogy azt szállítsa el a feljelentő férfi Budapestre, egy 14. kerületi címre.

A férfinak gyanús volt a csomag, ezért kinyitotta: abban némi édességet, illatszert, illetve több fémdobozt talált, valamint több mint 3 kilogramm, paszta állagú anyagot.

Hirdetés

A férfi bevitte a csomagot a 14. kerületi Rendőrkapitányságra, a nyomozók pedig átvizsgálták azt: ennek során megtalálták a hengeres dobozban fekete színű ragasztószalaggal körbetekert, több mint fél kilogramm kábítószergyanús tablettát, valamint egy másik fémdobozban több mint másfél kilogramm amfetamint.

A nyomozás végül három férfi és egy nőhöz vezette a rendőröket, akik kábítószert akartak Hollandiából behozatni.

A zuglói rendőrök a 42 éves B. Zsoltot, aki a „figyelő szerepet töltötte be”, elfogták az átadás helyszínének közelében, unokatestvérének élettársát, a 44 éves A. Sándort tetten érték, miközben megkísérelte átvenni a kábítószert, unokatestvérét, a 47 éves L. Tímea Edinát pedig a budapesti lakásán fogták el; mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki.

Hirdetés

A beszerzett adatok alapján A. Sándor július 12-én is vett át L. Tímea Edina fiától, a 19 éves Y. K. Attilától a rotterdami címről küldött csomagot, ami a nyomozás során ezidáig nem került elő.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján L. Tímea Edina a tulajdonában lévő autót kölcsönadta B. Zsolt részére abból a célból, hogy a Y. K. Attila által Hollandiából küldött, fehér színű kartondobozt tovább szállítsa ismeretlen helyre. A 14. kerületi Rendőrkapitányság Yamak Kemal Attila vonatkozásában elfogatóparancsot bocsátott ki – írja a police.hu

Kiemelt kép: illusztráció


Hirdetés

Hozzászólások: