Az ISIS bejelentette vezetője halálát, és már az utódját is megnevezte

Hirdetés

Fotó: MTI/EPA/Jajha Arhab

A nemzetközi terrorhálózat szerdán megerősítette, hogy vezetője, Abu al-Hasszán al-Hasemi al-Kurasi meghalt.

A dzsihadista szervezet szóvivője a Telegramon bejelentette azt is, hogy már választottak maguknak új vezetőt Abu al-Huszein al-Huszeini al-Kurasi személyében.

A tájékoztatás szerint Abu al-Hasszán al-Hasemi al-Kurasi harcban eset el, de sem részleteket, sem halálának időpontját nem közölték.

Hirdetés

Abu al-Haszán al-Hasemi al-Kurasi a terrorszervezet harmadik “kalifája” volt. 2022 márciusában került a dzsihadisták élére. Elődeit, Abu Ibrahim al-Hasimi al-Kurasit, illetve a hírhedt Abu Bakr al-Bagdadit az amerikai különleges erők ölték meg.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője üdvözölte a terroristák vezérének halálát.

Az amerikai hadsereg szerdán közzétett nyilatkozata szerint Abu al-Hasszán al-Hasemi al-Kurasit a Szabad Szíriai Hadsereg művelete során ölték meg a dél-szíriai Daraa tartományban még október közepén.

Hirdetés

“Az Iszlám Állam továbbra is fenyegetést jelent a térségben” – húzta alá az amerikai haderő közel-keleti térségért felelős parancsnoksága (CENTCOM) közleményében. “A CENTCOM partnereivel továbbra is az Iszlám Állam tartós vereségére összpontosít” – tette hozzá.

A hadsereg egyik szóvivője szerint amerikai katonák nem vettek részt a török haderővel szövetséges Szabad Szíriai Hadsereg – mérsékeltnek mondott – ellenzéki ernyőszervezet műveletében.

A Kurasi név Mohamed próféta törzsére utal, amelyre az önjelölt kalifák a saját legitimitásukat igazolandó hivatkoznak.

MTI
Borítókép: illusztráció


Hirdetés

Hozzászólások: