Az Európai Bizottság újabb két pszichoaktív anyag betiltását kezdeményezte

Hirdetés

A kábítószer elleni küzdelem jegyében az Európai Bizottság újabb két pszichoaktív anyag, a 3-MMC-t és a 3-CMC kódjelű szerek uniós betiltását kezdeményezte – közölte a brüsszeli testület pénteken.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a két kábítószer betiltására vonatkozó döntés a Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) által végzett kockázat-értékelésen alapul, amely szerint mindkét anyag mérgező hatásuk miatt életveszélyes.

Hirdetés

Az Európai Unióban 2012, illetve 2014 óta elérhető két anyagot elsősorban por formájában árulják, de kapható tablettában és kapszulában is. Öt uniós tagállamban a 3-MMC-vel összefüggésben 27 halálesetről számoltak be, két tagállamban pedig 10 halálesetről számoltak be a 3-CMC esetében – közölték.

Ez a harmadik alkalom, hogy az Európai Bizottság a pszichoaktív anyagokra vonatkozó, felülvizsgált uniós szabályok értelmében kábítószerek, vagy azok alapanyagainak betiltását kezdeményezi. 2020 szeptemberében az Európai Unió az izotonitazént, 2021 márciusában pedig az MDMB-4en-PINACA és 4F-MDMB-BICA kódjelű anyagokat tiltotta be.

Hirdetés

Az uniós bizottság javaslata két hónapon belül hatályba lép, ha az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa nem emel kifogást ellene. Hatályba lépését követően, az uniós tagállamoknak hat hónap áll rendelkezésükre, hogy a tilalmat nemzeti jogrendjükbe iktassák – közölték.

Hirdetés

Hozzászólások: