AZ ERDŐ A LEGHATÉKONYABB FEGYVERÜNK – DE TÉNYLEG HASZNÁLJUK IS MAJD?

Hirdetés

Fotó: K. Miller/NPS Photo

Az átlaghőmérséklet vészes emelkedését legegyszerűbben a szén-dioxidot elnyelő fák telepítésével kerülhetnénk el. Egy tanulmány szerint erre sokkal több hely van, mint eddig gondolták: mintegy 1 milliárd hektár erdőt lehetne telepíteni a Földön, ami legalább 25 százalékkal csökkentené a szén-dioxid-szintet.

A kutatók térképen is megmutatták, hova férnének egyébként még erdők a világban. A legtöbb hely erre Oroszországban, az Amerikai Egyesült Államok területén, Brazíliában, Kanadában, Ausztráliában és Kínában lenne – írja a BBC alapján az Index.

Hirdetés

„Az erdők az egyik legnagyobb szövetségeseink az éghajlatváltozás elleni harcban”
– ezt Laura Duncanson, a Marylandi Egyetem szén-dioxid-kutatója is leszögezte. Ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a Zürichi Egyetem kutatói egy térinformatikai alapú, és meglehetősen leegyszerűsített számítást alkalmaztak, amit nem feltétlenül kell szentírásnak venni.

Más kutatók is úgy vélik, hogy ezek a számok túl szépek, hogy igazak legyenek, arról nem is beszélve, hogy a fentebb felsorolt országok eddig nem igazán álltak a kezdeményezés élére, sőt Brazíliában például azért van ennyi hely a fáknak, mert éppen irtják az erdőket.

Forrás: index.hu


Hirdetés

Hozzászólások: