Amit a magyar kormánynak nem sikerül megcsinálni, azt egy vállalkozónak igen? Egy új, magán orvosi központ 24 órán belül tud időpontot adni a szükséges vizsgálatokra

Hirdetés

Amit a magyar kormánynak nem sikerül megcsinálni, azt egy vállalkozónak igen? Egy új, magán orvosi központ 24 órán belül tud időpontot adni a szükséges vizsgálatokra

A központban nincsenek többhetes várólisták, a diagnosztikai részleg általában 24 órán belül tud időpontot adni a szükséges vizsgálatokra. Amit a magyar kormánynak nem sikerül megcsinálni, azt egy vállalkozónak igen?

Folyamatosan figyelve a magyar egészségügyről szóló híreket és közösségi bejegyzéseket, illetve az utóbbi időszak forrásátcsoportosításait, szinte meghökkentő, hogy összesen 30 szakorvosi területtel, járó- és fekvőbeteg ellátással, teljes képalkotó és labordiagnosztikával, új sürgősségi szolgáltatással, valamint összesen 70 fős orvosgárdával várja a betegeket egy új egészségügyi komplexum- írja a ma.hu

Hirdetés

A fejlesztés 3 milliárd forintba került, és mintegy tíz év alatt várnak megtérülést, idén körülbelül egymilliárd forintos forgalmat terveznek, az orvosok versenyképes fizetést kapnak.

Az üzleti modellt a korszerű betegellátásra alapozzák, az első vizsgálatra egy órán belül sort kerítenek, és négy órán belül megtörténik az ellátás. A központban két műtő és 15 ágyas fekvőbetegszolgálat, ortopédiai és kardiológiai központ is működik. Előbbi már május óta működik, míg a kardiológiai központban a tesztüzem kezdődött el diagnosztikai és szűrővizsgálatokkal (kardio CT, szív MR) és privát pacemaker-ambulanciával.

A gasztroenterológiai központban hasi ultrahangot, CT-t és szükség esetén MR-t is alkalmaznak. Az ortopédiai központban izomátvágás nélküli csípőprotézis műtéteket is végeznek, és minimál invazív műtéti technikákat a térdprotézis műtéteknél is alkalmazzák.

A megelőzésre is nagy hangsúlyt fektet a központ, amely saját laboratóriumi háttérrel is rendelkezik.

“A hazai privát piacon egyedülálló sürgősségi szolgáltatást vezettünk be, ahol az akut betegséggel vagy sérüléssel érkező páciensek ellátását végzik” – mondta Wáberer György többségi tulajdonos.

Hirdetés

“A Walk-In Centerben egy órán belül megvizsgálják a beteget, majd szakszerűen ellátják a hirtelen fellépő, nem életveszélyes, de gyors orvosi ellátást igényló egészségügyi problémákat, a beteg ellátása legfeljebb négy órán belül befejeződik” – tette hozzá Mári Róbert, a központ ügyvezető igazgatója.

A központban nincsenek többhetes várólisták, a diagnosztikai részleg általában 24 órán belül tud időpontot adni a szükséges vizsgálatokra.

Ami a magyar kormánynak nem sikerül, azt egy vállalkozó simán meg tudja csinálni? Ennek alapján nem lehet tudni, hogy a magyar kormány szándékosan tartja-e a magyar egészségügyet a minimum alatt, hogy az ilyen magánkórházak meg tudjanak élni, vagy egyszerűen ilyen szerencsétlenek.

Forrás: ma.hu


Hirdetés

Hozzászólások: