A világbajnok úszó, Kapás Boglárka is elkapta a koronavírust

Hirdetés

Kapás Boglárka koronavírustesztje pozitív lett, írja az M4Sport. A hírt maga a 26 éves úszó jelentette be Facebook-oldalán. Az olimpiai bronzérmes úszó jól van, tünetmentes, két hétig lesz otthoni karanténban. Az első tesztje negatív lett, a második mutatta ki a vírust a szervezetében, mondta a videóban.

KAPÁS BOGLÁRKA AZ ELSŐ MAGYAR SPORTOLÓ, AKI igazoltan MEGFERTŐZŐDÖTT KORONAVÍRUSSAL.

Az olimpiára készülő úszók csak akkor kezdhetik meg az edzéseket a számukra fenntartott uszodákban, ha negatív tesztet produkálnak, Kapásnál is emiatt végezték el a vizsgálatot. Az eredményekre vár többek között Cseh László és Kozma Dominik is.

Hirdetés

A Magyar Úszószövetség az elmúlt napokban öt uszodában tette lehetővé a válogatott sportolók számára, hogy folytassák a versenyszerű felkészülést. Ennek feltétele viszont az volt, hogy minden úszó legalább két negatív koronavírustesztet produkáljon, emellett pedig vállalja, hogy az uszodán kívül sehová sem mozdul ki otthonról. Kapás második tesztje lett pozitív.

Kapás Boglárka: Elsírtam magam… − INTERJÚ
„Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet sem érzek. Épp ezért is szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy ha úgy is érzitek, nincs semmi bajotok, akkor is nagyon vigyázzatok. Tényleg, ha tehetitek, maradjatok folyamatosan otthon, mert így is lehettek fertőzők, hogy nincs semmi bajotok, és nem gondolnátok, hogy betegek vagytok” − mondta a videóban Kapás Boglárka.

Az UTE olimpiai bronzérmes úszója a következő két hétben karanténban lesz, bár mint mondta, ez a jelenlegi napi rutinján nem változtat jelentősen. A felkészülésbe ugyanakkor így, ki tudja meddig, nem csatlakozhat be.


(Borítókép: Kapás Boglárka. Fotó: Huszti István / Index)
Forrás: m4sport.hu


Hirdetés

Hozzászólások: