A világ összes országa utazásra nem javasolt kategóriába került. Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége elnöke ezt mondta:

Hirdetés

A szeptember 1-jén életbe lépő utazási korlátozásokkal összhangban a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem javasolja a magyar állampolgároknak a külföldre történő utazást, ezzel a világ összes országát az I. kategóriába sorolta át.
A Konzuli Szolgálat honlapján megjelent tájékoztató szerint a jelenleg újra intenzívebbé váló járványhelyzetben a Külgazdasági és Külügyminisztérium, összhangban a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020 Korm. rendelettel, 2020. szeptember 1-jétől magyar állampolgároknak nem javasolja a külföldre történő utazást (I. kategória). Ezzel az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatásegyüttesre vonatkozó szerződésekről szóló 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet [9. § (1) és (2); 21. § (3)] bekezdésének hatálya alá tartozó területekké nyilvánította a világ összes országát.

Hirdetés

Felhívják a figyelmet, hogy a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 7.§ (5) pontja szerint a figyelmeztetés ideje alatt az utazásra nem javasolt országokba beutazó és onnan a konzuli szolgálat közreműködésével kimentett magyar állampolgárnak az evakuálás személyenként számított költségeit teljes összegben meg kell térítenie.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a külföldre utazás jelenleg a szokásosnál nagyobb kockázattal járhat, mivel a vírus újbóli terjedése előre nem meghatározható, országról országra, óráról órára változhat, mely az egyes országok esetében a határok, légi és szárazföldi közlekedés berekesztését, karanténintézkedések elrendelését is magával vonhatja, kiszámíthatatlan helyzeteket teremtve a megtervezett utazások során. Az ilyen korlátozásokat elrendelő országokban értelemszerűen a konzuli segítségnyújtás lehetőségei is rendkívüli módon beszűkülnek, ideiglenesen lehetetlenné is válhat – írják. Ezért kérik a magyar állampolgárokat, hogy külföldi utazásukról alapos megfontolás alapján döntsenek.

Ha mégis a külföldre utazás mellett döntenek, vegyék figyelembe azt is, hogy hazatéréskor magyar állampolgár a rendelet szerint egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles. Ha a fertőzés gyanúját állapítják meg, akkor az illetékes járványügyi hatóság által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat fertőzés gyanúját nem állapítja meg, és

a) a magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 14 napra hatósági házi karanténban;

b) a nem külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban;

c) a külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban

kerül elhelyezésre.

Hirdetés

A járványügyi hatóság engedélyezheti a karanténban elhelyezett személy számára, hogy 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel, két alkalommal az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálaton (SARS-CoV-2 PCR teszt) vegyen részt a felmentés megadása érdekében,negatív teszt esetén a karantént előíró rendelkezés alól az illetékes járványügyi hatóság felmentést ad.

A mintavétel céljából felkereshető intézmények ezen az oldalon érhetők el.

*

FRISSÍTÉS:

Megdöbbentek az utazási irodások
“Azt gondolom, a szakmánkban dolgozó valamennyi kollégához hasonlóan megdöbbenéssel szembesültem azzal, hogy a világ összes országa az utazásra nem javasolt kategóriába került. Természetesen megértem a járványügyi szempontokat, azonban bízom abban, hogy ez a szigorítás valóban csak egy hónapig fog tartani – mondta megkeresésünkre Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke. – Utolsó tartalékait éli fel az utazási szakma, és most nem az a kérdés, hogy hány iroda megy csődbe, hanem hány munkahelyet, mennyi család megélhetését lehet megmenteni. Ez azonban állami segítség nélkül megy. Bár vannak olyan nézetek, miszerint a nyelveket jól beszélő munkavállalók könnyen találhatnak más ágazatokban munkát, meggyőződésem, hogy a jól képzett szakemberek “szélnek eresztése” visszafordíthatatlan károkat okoz a turizmusban.

A gazdaság újraindítása a turizmus nélkül nem lehetséges, s a belföldi turizmus önmagában nem képes jelentősebb bevétellel hozzájárulni a GDP-hez. Ezért szövetségünk kezdeményezi, hogy a turisztikai ágazat szakmai szövetségei együtt forduljanak a döntéshozókhoz a turisztikai ágazat megmentése érdekében” – hangsúlyozta szerkesztőségünknek Molnár Judit.

Forrás: turizmus.com

Hirdetés

Hozzászólások: