A századik életévét betöltött Bálint gazda tiszteletére állítottak szobrot Várdán

Hirdetés

Nem szokványos dolog az, hogy valaki szobrot kap ajándékba. Várdán pedig szombaton ez történt.

A település díszpolgára, Bálint György, Bálint gazda tiszteletére avattak szobrot. Varga András polgármester köszöntőjében emlékeztetett: azon a napon, amikor ez év májusában Bálint György átvette díszpolgári címét Várdán, Csikós Nagy Márton szobrászművész elkezdett faragni egy akácrönköt, amiből mostanra egy virág „bújt elő„. A szobor, a virág mostanra tehát elkészült, amit nagy szeretettel avattak fel Gyuri bácsinak, a nemzet kertészének a tiszteletére.


Az immár századik évét is betöltött várdai díszpolgár, aki természetesen megjelent a szoboravatón, azt mondta, öröm számára ez az ajándék, és bár az ő tiszteletére emelték, mégis, szeretné úgy gondolni, hogy a természet szeretete és tisztelete állíttatta a szobrot, mert azt tapasztalta, hogy a falura, az itt élőkre ez jellemző. Az alkotás felavatása után a faluházban folytatódott a délután, beszélgetéssel, dedikálással.

Forrás: sonline.hu



Hirdetés