A magyar oltási program az egyik legeredményesebb Európában

Hirdetés

Újabb álhír és hazugság a Politico állítása, ezt mindennél jobban cáfolja az a tény, hogy a magyar oltási program az egyik legeredményesebb Európában – írta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdai Facebook-bejegyzésében.

Hirdetés

Kovács Zoltán kifejtette: Magyarország már a második az uniós ranglistán a lakosságarányos átoltottságban, és a magyar lakosság 11 százaléka már beoltott, szemben az uniós 6 százalékos átlaggal.
Kiemelte: “a magyar eredmény nyilvánvalóan sokak szemét szúrja Brüsszelben”, mert az egyben igazolja, hogy Magyarország helyes döntést hozott, amikor “az elhibázott brüsszeli vakcinabeszerzést felismerve nemzeti hatáskörben is szerzett be vakcinákat”, így a magyar lakosságot nem csak 3, hanem már 5 vakcinával tudják már oltani.
Kovács Zoltán közölte: Magyarországon már 1.107.791 a beoltottak száma, ebből 317.906 ember már a második oltását is megkapta. A 2,1 millió felhasználható vakcinából 1,4 milliót már beadtak, több mint 530 ezer adagot pedig ezen a héten használnak fel az esedékes első és második körös oltásokra – tette hozzá.
A Politico keddi cikkében azt írta: az unión kívüli oltóanyagok keresése nem feltétlenül segített, Magyarországon az orosz Szputnyik V vakcina az ország vakcinaellátásának kevesebb mint 3 százalékát teszi ki, míg a kínai Sinopharm több mint 32 százalékot.
Magyarország az összes vakcinának csak 56 százalékát használta fel – fűzték hozzá.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: