A járvány lecsengését követően pszichopandémiára számítanak a szakemberek
Hirdetés
A járvány lecsengését követően pszichopandémiára számítanak a szakemberek a Növekedés.hu szerint. Balázs Judit, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, az ELTE Pszichológiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára szerint ebben a helyzetben teljesen normális, ha valakinek nincs jókedve, elkeseredik a korlátozások meghosszabbításakor, ám ez még nem jelenti azt, hogy az illető depressziós. De sajnos annál, aki esendőbb, például genetikailag nagyobb az esélye a pszichés betegségekre, vagy már korábban érte őt súlyos stressz, esetleg volt már depressziós, esetleg más testi vagy lelki betegsége van, beindíthat szorongásos vagy depressziós betegséget a pandémia, illetve az azzal járó változások, a folyamatos stressz, a korlátozások.
Hirdetés
Miből tudhatja valaki, hogy csak lehangolt, vagy depressziós?
Aki „csak” lehangolt, az annak ellenére még képes élni az életét, tud örömöket találni a hétköznapokban, el bírja látni a feladatait, jól alszik, nem változik az étvágya, tervei vannak a jövőre nézve. Egy depressziós ember nem ilyen, és fontos, hogy megváltozik a korábbi énjéhez képest. A depresszió betegség, amit akkor diagnosztizálnak, ha valakinél kilenc lehetséges tünetből minimum öt legalább két héten keresztül fennáll. A kilenc tünet a következő: nyomott, szomorú hangulat; nincs kedve olyan dolgokat csinálni, amit korábban szeretett; jelentős testsúlycsökkenés, vagy -növekedés; alvászavar; nyugtalanság vagy gátoltság; folyamatos fáradtságérzet; kilátástalanság; csökkent koncentrációs és döntési képesség, valamint öngyilkossági gondolatok. (…)
Kinél alakul ki az élete során depresszió?
A szakember szerint az első depressziós epizód megjelenésében gén és környezet kölcsönhatása játszik szerepet. Tehát az előbb említett genetikai esékenység és a környezeti hatások, stresszt jelentő életesemények együttesen. A világ nagy részéhez hasonlóan Magyarországon is körülbelül a felnőtt lakosság 7 százaléka szenved a betegségben évente.
Hirdetés
A Covid-19 miatt megnő a depressziósok száma
A járvány lecsengését követően a szakemberek számítanak egy „pszichopandémiára”. Arra, hogy megnő azok száma, akiknek pszichiátriai ellátásra lesz szükségük, így a depressziós betegek száma is. A pszichiátriai ellátórendszernek muszáj felkészülnie a várható fokozott terhelésre. Balázs Judit a rendelésén már most is érzékeli ezt. Fiatal felnőttkorig lát el betegeket, és ebben a korosztályban is többen kérnek segítséget mostanában induló szorongásos, illetve hangulatzavarral, mint a korábbi évek hasonló időszakában.
Milyen következményekkel járhat, ha több lesz a depressziós?
A kezeletlen depresszió mellett nagyon gyakran megjelenik a szerhasználat, ami nálunk még mindig jellemzően az alkohol, de lehet drog is – ez nehezíti a terápia sikerességét. Számos testi megbetegedés kockázata is megnő, például a szív- és érrendszeri kórképeké, tumoros betegségeké. A kezeletlen depresszió legrosszabb kimenetele az öngyilkosság. Az ilyen betegek 15-19 százaléka vet véget önkezével az életének, az öngyilkosságot elkövetők 65-80 százaléka szenved depresszióban.
Hirdetés