A gyenge és beteg kutyát a szomjúságtól majdnem holtan találták meg – Három hónappal később felismerhetetlen
Hirdetés
Nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen szenvedésen mennek keresztül a kutyák akiket kiraknak az utcára, hogy túléljék a napokat. Csak abban reménykedhetünk, hogy végül megkapják a segítséget amire szükségük van.
És ez a Mila kiskutya története…
Milát egy mandulaültetvényen kóborolva találták meg amikor épp vizet keresett. Annak ellenére, hogy rendkívül sovány volt és alultáplált, a víz volt a fő aggodalma, mert egyszerűen szomjan halt volna.
Szomorúan és nagyon betegen, szerencsére időben megtalálták és a Viktor Larkhillhez tartozó „Let’s Adopt” menhelyre vitték. Ő és a csapata mindent megtettek a kutyáért. Mindent megadtak Milanak, amire szüksége volt. Három hónappal később, szerencsésnek mondhatta magát, mert szinte teljesen felépült.
Mila rendkívül hálás volt a megmentői minden szeretetéért és gondoskodásáért, amit adtak neki. De tízszer annyi szeretet adott vissza nekik, amit akkor kapott amikor az élete legnehezebb időszakában volt.
A farka, amely most elképesztő sebességgel mozog a levegőben, mindent elmond! Csak nézzétek meg a videóban! Sose volt még ilyen boldog. Addig nem is volt rá oka.
De a történet legszebb része az volt, amikor egy család úgy döntött, hogy örökbe fogadják. Viktor felajánlotta, hogy személyesen viszi el Galíciába, ahol ezek a jószívű emberek élnek.
Mila új családjának nagyon szép háza van egy hatalmas udvarral, és a kiskutya annyira izgatott volt, hogy minden sarkát fel akarta fedezni.
Miközben Mila próbálta felfedezni új otthonát, valaki jött, hogy üdvözölje. A két kutya azonnal barátságba került egymással. Mila új gazdija szívből kívánta, hogy ez sikerüljön, és végül így is lett.
A kutyus aki eddig minden nap azért küzdött, hogy túlélje, most egy gyönyörű, gondatlan életet él. Csodálatos otthona, gazdája és barátja van.
Mila története az alábbi videóban is megtekinthet, habár 10 percet tart, de érdemes végignézni!
Hirdetés