A fürdést is betilthatják a Balaton egyes részein a veszélyes algásodás miatt. Aggasztó a tó állapota, szem- és bőrgyulladást, hólyagosodást is okozhat.

Hirdetés

A fürdést is betilthatják a Balaton egyes részein a veszélyes algásodás miatt. Aggasztó a tó állapota, szem- és bőrgyulladást, hólyagosodást is okozhat.

Algákra szüksége van a Balatonnak, de az utóbbi időben annyira megnövekedett a mennyiségük, hogy az már komolyan veszélyezteti a vízminőséget – mondta el a 24.hu-nak Vörös Lajos, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének (ÖK BLI) kutató professor emeritusa.

Kiderült, hogy Balatongyöröknél már előfordult, hogy az algahelyzet átlépte a megengedett határértéket, és elképzelhető, hogy még idén eléri a Balaton azt a szintet, amit már nem lehet tolerálni, azaz bizonyos helyeken ideiglenesen meg kell tiltani a fürdőzést.

Hirdetés

Persze az ÖK BLI csupán közzé teszi a tudományos következtetéseket, az esetleges tiltás a hatóságok hatásköre.

A legnagyobb problémát a kékalga, más néven cianobaktériumok csoportja okozza A kékalgák anyagcseretermékeként jelentkező toxikus anyagok a melegvérű állatok, így az ember számára is mérgezőek, egészségügyi kockázatokat rejtenek.

A vízben úszva szemgyulladást, bőrgyulladást, hólyagosodást, lenyelve pedig gyerekeknél hányást és hasmenést okozhatnak.

A professzor azonban megnyugtat, kutatásaik alapján az ennél súlyosabb tünetekhez több száz liternyi, kékalgában dús vizet kellene meginni – írja a lap.

A WHO ajánlását követve itthon is meghatározták a megengedett értékekeket: e felett nem lehet fürdeni az adott vízben. Tavaly olyan szaporodásnak indult a kékalga, hogy augusztusban Keszthely-Szigliget térségében néhány helyen akár meg is lehetett volna tiltani a fürdőzést.


Hirdetés

Hozzászólások: