A főnök azt mondja 4 dolgozójának

Hirdetés

A főnök azt mondja 4 dolgozójának:
– Sajnálom, de létszámleépítés van, valakit el kell küldenem.
Megszólal a cigány:
– Én kisebbségi vagyok, nem küldhet el, mert panaszt teszek.
Mire a másik:
– Én pedig nő vagyok, ha elküld, én is panaszt teszek.
A harmadik:
– Én idős vagyok, ha elküld, beperelem hátrányos megkülönböztetésért.
Mindenki a negyedikre néz, aki egy fiatal, fehér férfi.
Az megszólal:
– Azt hiszem, én meg meleg vagyok.

Hirdetés

+1 vicc:
Egy repülőgép légörvénybe kerül, kigyullad az egyik motor. A repülőgép szép lassan elkezd veszteni a magasságából.
Mivel az óceán felett repülnek, a legközelebbi leszállópálya több órára van, így a pilóta ezt mondja az utasoknak:
– Hölgyeim és uraim! Sajnos úgy néz ki, hogy le fogunk zuhanni, amennyiben nem szabadulunk meg egy kis túlsúlytól. A stewardessek már kidobtak minden felesleges tárgyat, de ez is kevés volt, így az utasok közül is fel kell áldoznia magát néhányuknak. Van önkéntes jelentkező?
Néma csend.
– Akkor valamilyen tulajdonság alapján kell választanunk. Mivel szeretnénk elkerülni a rasszizmus látszatát is, ezért ABC sorrend szerint fogunk választani. Kérem, álljanak fel az afro-amerikaiak!
Nem áll fel senki.
– Akkor kérném a barna bőrűeket!
Ekkor egy kis színes bőrű fiú megkérdi az apját:
– Apa! Én eddig úgy tudtam, hogy mi afro-amerikaiak vagyunk. A bőrünk is barna, miért nem jelentkeztél?
– Kuss, kisfiam! – mondja az apja. – Mi itt most niggerek vagyunk!


Hirdetés

Hozzászólások: