A diákok énekkel lepték meg a rákkal diagnoztizált tanárukat – Ez nagyon megható!

Hirdetés
Amikor az egyik New York-i iskola diákjai megtudták, hogy kedvenc tanárukat mellrákkal diagnosztizálták, úgy döntöttek, hogy valami különlegessel lepik meg őt. Adriana Lopez nagyon szereti a diákjait, és mindent megtett azért, hogy betegsége ellenére, folytathassa azt, amit a legjobban szeret e világon: a tanítást. Azt, azonban, nem is sejtette, hogy mi fogja várni őt, amikor belép az iskola színháztermébe. Énekeltek neki; még pedig azt a számot, amelyet októberben a mellrák megelőzésének fontosságára való felhívás hivatalos zenéjének választottak meg. Miután a gyerekek belekezdtek, Adriana egyből könnyezni kezdett, majd, miután vége lett, sem tudta abbahagyni a sírást. Nagyon jól esett neki, ez teljesen érthető. Örülünk, hogy a gyerekek komolyan vették ezt a dolgot, és kedvenc tanáruk mellett a végletekig kiállnak. Mielőbbi gyógyulást kívánunk Adrianának!

 


Hirdetés

Hozzászólások: