A Covid-19-ről szóló, teljes hivatkozású tények, amelyeket a terület szakértői szolgáltattak

Hirdetés

A Covid-19-ről szóló, teljes hivatkozású tények, amelyeket a terület szakértői szolgáltattak, hogy segítsék olvasóinkat a kockázatok reális értékelésében. (Rendszeresen frissítik)

„… az egyetlen módja a pestis elleni harcnak a becsületesség.“ Albert Camus: A pestis (1947)

Áttekintés

  1. A nagyon sok vizsgálatot végző országok – Dél-KoreaIzland és Németország –, valamint a Diamond Princess óceánjáró hajó adatai alapján elmondható, a Covid19 letalitása összességében ezrelékes nagyságrendű, a WHO eredeti feltételezései szerinti mértéknek kevesebb mint egytizede.

  2. Hirdetés
  3. A Nature Medicine-ben megjelent tanulmány magára a kínai Vuhan városára nézve is hasonló eredményre jut. A kezdetben jóval magasabb vuhani értékek abból adódtak, hogy nagyon sok olyan személyt nem vettek bele a számításokba, akiknek nem vagy csak enyhe tüneteik voltak.

  4. A pozitív teszteredményt mutató személyek 50–80 százaléka tünetmentes maradt. Még a 70–79 éves korcsoportba tartozó személyek körében is mintegy 60% a tünetmentesek aránya, és a többiek közül is sokan csak enyhe tüneteket mutattak.

  5. Az elhunytak medián életkora a legtöbb országban (ide értve Olaszországot is) 80 év fölött van, és az elhunytak mindössze kb. 1 százalékának nem volt komoly alapbetegsége. A halálozási profil ezzel lényegében megfelel a normál halandóságnak.

  6. Sok médiajelentésről, amelyek szerint fiatal és egészséges személyek is meghaltak Covid19-ben, kiderült, hogy hamis. E fiatal emberek közül sokan vagy nem Covid19-ben haltak meg, vagy pedig már eleve súlyos alapbetegségben (pl. nem diagnosztizált leukémiában) szenvedtek.

  7. A normál össz-halandóság az Egyesült Államokban kb. 8000 fő, Németországban kb. 2600 fő, Olaszországban kb. 1800 fő, Svájcban kb. 200 fő naponta. Az influenza halálos áldozatainak száma egy-egy télen az Egyesült Államokban akár 80 000 fő, Németországban és Olaszországban akár 25 000 fő, Svájcban akár 1500 fő.

  8. A megemelkedett halandóság – mint Észak-Olaszországban – további kockázati tényezők hatására alakulhatott ki: nagyon súlyos levegő-szennyezettség és legionella-terhelés, az idősgondozás és betegápolás fertőzések, tömeges pánik és zárlati intézkedések okozta összeomlása.

  9. Egyes országokban, például Olaszországban és Spanyolországban, valamint részben Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban az influenza-járványok már eddig is túlterhelték a kórházakat. Most ezen felül az orvosok és ápolók akár 15 százaléka – tünetek nélkül is – vesztegzárba kényszerült.

  10. Fontos kérdés, hogy az elhunytak a koronavírus következtében vagy koronavírussal a szervezetükben haltak-e meg. A boncolások azt mutatják, hogy sok esetben az alapbetegség a döntő, a hivatalos adatok azonban ez a körülményt általában nem említik.

  11. A betegség veszélyességének megítélésében ezért nem a pozitív teszteredményt mutató személyek és az elhunytak gyakran emlegetett száma döntő, hanem a ténylegesen és váratlanul tüdőgyulladásban megbetegedettek vagy elhunytak száma.

  12. Hirdetés
  13. A „korona-esetekről“ gyakran mutogatott exponenciális görbék félrevezetőek, mivel a tesztek száma is hatványozottan nő. A pozitív teszteredmények aránya az összes teszthez képest (ún. pozitív-arány) a legtöbb országban állandó, 5% és 25% közötti tartományban van vagy csak lassan emelkedik.

  14. A kijárási korlátozásokat be nem vezető és a társas érintkezést nem tiltó országok, mint például Japán, Dél-Korea és Svédország eddig nem tapasztalták, hogy a helyzet rosszabbul alakulna, mint más országokban. Ez megkérdőjelezheti a nagyon szigorú intézkedések hatásosságát.

  15. Tüdőgyógyász szakorvosok szerint a Covid19-betegek invazív lélegeztetése (intubáció) gyakran kontraproduktív, és tovább károsítja a tüdőt. A Covid19 esetén a többi között a vírus aeroszolok útján való terjedésétől való félelemből alkalmazzák az invazív lélegeztetést.

  16. Az eredeti vélekedésekkel szemben a WHO március végén azt állapította meg, hogy eddig nincs bizonyíték a vírus aeroszol útján történő terjedéséte. Egyik tanulmányában egy német virológus is arról ír, hogy nem talált sem aeroszolon keresztül, sem érintkezés útján történő fertőzésre utaló jeleket.

  17. Sok németországi és svájci klinika kihasználtsága nagyon alacsony eddig, részben át kellett térniük a rövidített munkaidőre. A klinikák sok műtétet és kezelést lemondtak, súlyosan beteg páciensek is otthon maradnak a félelem miatt.

  18. Már több médiát kaptak rajta azon, hogy megpróbálták dramatizálni a klinikákon tapasztalható helyzetet, esetenként akár manipulatív képekkel és videókkal. Általános jelenség, hogy sok médium nem kérdez rá a hivatalos adatokra, még akkor sem, ha azok kétségesek.

  19. A nemzetközi szinten használt tesztelőkészletek könnyen hibáznak. Már korábbi tanulmányok rámutattak, hogy normál koronavírusok is hamis pozitív eredményre vezethetnek. A jelenleg használt teszteszközt az idő szorítása miatt ráadásul klinikailag nem is validálták.

  20. Hirdetés
  21. Sok, nemzetközileg elismert virológus, immunológus és járványtani szakértő kontraproduktívnak tartja a bevezetett intézkedéseket, és a lakosság gyors és természetes immunizációját, valamint a veszélyeztetett csoportok védelmét javasolja.

  22. Azoknak az embereknek a száma, akik az intézkedések miatt munkanélküliek lettek, lelki problémákkal küzdenek és családi erőszaktól szenvednek, az Egyesült Államokban és az egész világon nagyon megugrott. Több szakértő azt feltételezi, hogy az intézkedések több emberéletet követelnek, mint a vírus.

  23. Edward Snowden, az NSA szivárogtatója attól óvott, hogy a korona-válságot világméretű megfigyelő-eszközök tartós kiépítésére fogják felhasználni. Pablo Goldschmidt elismert virológus „globális médiaterrorról“ és „totalitárius intézkedésekről“ beszélt. John Oxford brit infektológus „média-járványról“ beszélt.

Forrás: swprs.org


Hirdetés

Hozzászólások: