A bérgyilkos vallomása: A rendőrök is meglepődtek azon amit a kegyetlen férfi a kihallgatásakor mondott

Hirdetés

Hidegvérrel ölt és Európa több országában dolgozott a magyar férfi. Bárkit fejbelőtt, ha úgy rendelték meg a megbízói. Dér Csaba délvidéki származású bérgyilkos azt mondta az elfogása után a zsaruknak, ő csak rendet akart tenni a világban. Nemrég Prágában fogták el, és a TEK hozta haza, ő volt a Pólus Center mögötti gyilkosság elkövetője is.

Kettős személyiség
Az elfogásakor parókák, fegyverek hangtompítók kerültek elő. Az életvédelmis főrendőr a kihallgatása után azt mondta róla romantikus alkat, akinek furcsa kettő személyisége van.

Hirdetés

Virágcsokros gyilkos
Szerette virágcsokrokkal meghódítani a barátnőjét, szerette a művészeteket, volt amikor egy spanyol bérgyilkosság után múzeumba ment, de kedvelte a színházat is.

D. Csaba, a Pólus Center mögött 2018 szeptemberében megölt építési vállalkozó gyilkosa, a helyszínen mondja el a nyomozóknak, hogyan történt a gyilkosság. Fotó: részlet a BRFK videójából
Fejbe lőtte áldozatait
A Kékfény című műsornak nyilatkozó rendőr azt is elmondta, hogy Dér Csaba másik személyisége a gátlástalan gyilkolásról szólt. Képes volt az utcán odalépni gyanútlan áldozatához, meghúzni a ravaszt és bejbe lőni. Erről több videós bizonyíték is van.

Hirdetés

Polus Centernél is gyilkolt
Dér Csaba úgy bukott le, hogy Magyarországon is gyilkolt. 2018 őszén egy építési vállalkozót gyilkolt meg a Pólus Center mögötti füves területen, az áldozatának holttestét a Szilas-patakba dobta. Az elhunyt férfit egy arra futó nő fedezte fel.

Hajszálnyomok
Amikor a rendőrök átkutatták az áldozat fehér Mercedes terepjáróját egy táskét és egy csomag drog-gyanús anyagot találtak. Később a drogról kiderült, hogy csak cukor, viszont a csomagolóanyagán és a táskában hajszálnyomokat fedeztek fel.

Egyezett több európai nyommal
DNS mintét vettek és feltöltötték az európai rendőrségi adatbázisba. Kiderült, hogy a minták azonosak egy spanyol és egy holland gyilkosságnál találtakkal.

Egyértelmű videós bizonyítékok
Ezt követően egyeztette a hatóságok és a hollandok átadták a videófelvételeket, amely alapján biztos volt a tettes kiléte. A felvételeket egyértelműen látszik, hogy Dér Csaba gyilkolt egy havas utcán, előtte pedig egy étterem teraszán.

Hirdetés

Prágában fogták el
Dér Csabára végül egy prágai meló kapcsán a cseh rendőrök találtak rá, amikor a hotelszobájában letartóztatták fegyvereket és álcázáshoz használt parókákat találtak a férfinél. A bérgyilkost kiadták Magyarországnak, a Terrorelhárítási Központ munkatársai hozták Budapestre.

Furcsa dolgokat mondott
Kihallgatásakor arról beszélt, hogy ő csak azokat gyilkolta meg, akik problémát jelentette a barátai, ismerősei számára, amúgy pedig jót tett szerinte a világnak azzal, hogy gazembereket gyilkolt.

Korábban már ült, életfogytiglan várhat rá
Dér Csaba arról a délvidéki alig 7 ezer fős településről, Csantavérről származik, ahonnét az én ekesnő Dér Heni is. A férfit korábban Szerbiában is letartóztatták gyilkosságért, ott a szerb drogmaffia tagja volt. 2017-ben szabadult, de úgy tűnik nem tudott szabadulni a szokásaitól a gyilkolástól, várhatóan életfogytiglanit kaphat.

Kiemelt kép: Dér Csaba haszszállításakor készült felvétel – Forrás: TEK
Forrás: kekvillogo.hu


Hirdetés

Hozzászólások: