78 évvel később találkozott örökbe adott gyermekével…

Hirdetés

1928-ban az akkori 15 éves Milla egy eredi túra során megerőszakolták. A lány teherbe esett, és félt.
Kislányát titokban szülte meg, majd adoptálta.

Évtizedek múlva, nem hagyta a gondolat, hogy örökbe adta még kislányként a gyerekét, így elkezdett nyomozni hogy kiderítse hol lehet a gyermeke.

Majd 80 év elteltével elmondott egy imát: Uram, add, hogy láthassam a gyermekem, mielőtt magadhoz szólítanál, az életét nem akartam, és már nem is akarom megváltoztatni. Csak látni akarom őt.

Eközben megcsörrent a telefon, egy olyan hírrel amit álmában sem gondolt volna. még pedig egy rokona “bíró” volt és titokba kinyomozta a lányát. A vonal másik végén ő volt, hogy megtalálta. Össze is hozta őket, azóta is tartják a kapcsolatot, mint anya, és lánya.

Forrás: vilaginfo.me



Hirdetés