„5. hete pozitív a koronavírustesztem” – mesél a 37 éves magyar beteg
Hirdetés
Közel 40 fokos láz, izomfájdalmak és nehézlégzés – ezek voltak a koronavírus első jelei egy budapesti fiatalembernél, aki részletesen nyilatkozott a Ripost-nak. Már öt hét eltelt, és még mindig vannak tünetei, és a koronavírustesztjei is pozitívak.
A 37 éves Simon Tamás kálváriája március 13-án kezdődött, akkor észlelte az első tünetet, ráadásul elég komolyat: 39,2 fokos volt a láza- írja a Ripost
Hirdetés
„Alig kaptam levegőt, minden légzés fájt”
– Másnap már nagyon nehezen vettem a levegőt, minden levegővétel fájt. Viszont én egyáltalán nem köhögtem. Végtagfájdalmak, izomfájdalmak erősek voltak. Egyszer volt ájulás, egyensúlyvesztés is
– mesélte a Ripostnak a fiatalember.
„Fájt a szemem, csengett a fülem”
– A tünetek közé sorolnám még a szemfájdalmat és a fülcsengést is – tette hozzá Tamás, aki akkor már tudta, hogy nagy a baj, és bár a háziorvosát nem érte el, önszántából otthon maradt, házi karanténban. Pár nap után a láza csökkent, de a levegőt még mindig nehezen vette, érezte, hogy tüdőgyulladása lehet. Mivel azonban továbbra sem érte el háziorvosát, sem az ügyeletet, ezért mentőt hívott.
„Kijöttek a mentők, másnapra megvolt a teszteredmény”
– 2 óra múlva jöttek ki beöltözve. A tünetek miatt bevittek a Szent László Kórház Infektológiai Osztályára. Kaptam maszkot és kesztyűt is. Beregisztráltak, felvették az adataidamat és rengeteg vizsgálatot végeznek. EKG, tüdőröntgen, véroxigenizációs szint, vérnyomás stb. és a lényeg, a koronavírusteszt. A teszt úgy zajlik, hogy előtte kb. 4-5 órával nem ehet, nem ihat, sőt még fogat sem moshat a potenciális beteg. Egy pálcával a garatból és az orrból vesznek mintát. Eléggé kellemetlen, de ki lehet bírni. A teszt kb. 1 napos, azaz másnap van eredmény
– részletezte Tamás, majd azt is elmondta: mivel neki enyhe tünetei voltak, házi karantént rendeltek el számára.
„Újabb 3 tesztem lett pozitív”
Hirdetés
Konkrétan gyógyszert nem kapott, Algopyrinnel csillapította a lázát, és rengeteg vitamint szedett – ezeket ajánlották neki. Néhány nap múlva maga Szlávik János hívta fel telefonon, hogy pozitív a tesztje, de ne ijedjen meg, mert az állapota gyógyult stádiumba lépett, úgy tűnik, az immunrendszere legyőzte a vírust. A karantén feloldásához azonban három negatív tesztre lenne szükség, ezért több alkalommal tesztelték ez követően is, de neki sajnos az eddigiek – már volt három teszt – mind pozitívak voltak, és ennek már 5 (!!) hete!
„5 hét után is fáj a mellkasom és cseng a fülem”
– Mellkasi fájdalmaim és erős szívdobogásom még mindig van, néha cseng a fülem – árulta el a jelenleg is fennálló tüneteit a fiatalember, aki azt is hangsúlyozta: egészségesen él, sosem dohányzott, aktívan sportol, és mégis elkapta a vírust.
„Bevásárlás közben kaphattam el”
Szerinte egy multi áruházban fertőződhetett meg, mert a lebetegedése előtt volt éppen nagybevásárláson.
– Akkor több tízezer forintért vettem élelmiszert, így az még kitart– mondja.
„A barátaim leteszik az ételt az ajtóm elé”
– Egyébként egyedül élek, így elég nehéz az ellátásomról gondoskodni karanténban, de néhány barátom segít. Ha elfogy valami, megveszik, leteszik az ajtó elé – számolt be be máig tartó kálváriájáról a fiatalember.
Tamás most várja a legutóbbi tesztjének eredményét. A fiatalember kiemelte: ezek az ő tünetei, mindenkinek másképp reagálhat rá a szervezete, de komolyan kell venni a vírust, maradjon mindenki otthon, mert ő saját bőrén tapasztalja, hogy nem játék!
Forrás: ripost.hu
Hirdetés