4800 guriga vécépapírt és 150 liter kézfertőtlenítőt próbált visszavásároltatni egy vásárló

Hirdetés

Nem jött be a számítása. Egyik sem.Dél-Ausztrália egy Drake’s szupermarketjében megjelent egy vásárló, a recepciós pedig hívta az üzletlánc épp ott tartózkodó igazgatóját, hogy menjen már oda hozzá, ezt hallania kell. John-Paul Drake nem akart hinni a fülének, mikor a vásárló elmondta, pár vásárolt terméknél visszaadnák neki a vételárat.

Azt mondta, szeretné, ha visszatérítenénk a 150 darab 32 gurigás vécépapírcsomag és a 150 darab egyliteres fertőtlenítőszer árát

– mesélte az igazgató a videójában. „Ez szégyenteljes egy viselkedés. Az a fajta emberek közé tartozik, akik a problémát okozzák az egész országban” – tette hozzá.

Drake nem vásárolta vissza a termékeket.

Ennek ellenére a vásárló a következő nap is megjelent az üzletben, kezében a blokkokkal, és azt mondta, hogy neki az is jó, ha 30 százaléknyi árengedményt is ad, csak vegyék tőle vissza.

Hirdetés

Blokkokkal? Igen, mert a szupermarketben egy vásárlás alkalmával egyet-egyet lehet vásárolni a termékekből, hogy mindenkinek jusson belőlük. Vagyis a férfi egy csapattal dolgozhatott együtt, hogy még nagyobb kereslet legyen a termékekre, ő pedig áron felül értékesíthesse.

Nem ez a vásárló, illetve ő és a csapata az egyetlen, akik így akartak plusz keresethez jutni – írta a LadBible. Az amerikai Tenneseee-ben egy testvérpáron, Matt and Noah Colvinon 17 700 flakon kézfertőtlenítő ragadt. Több ezer mérföldet megtettek, hogy annyit felvásároljanak belőle, amennyit csak tudnak, mikor megtudták, hogy az Egyesült Államokban is van már áldozata a koronavírusnak.

Nagyjából 10-15 ezer dollárt (3,2-4,9 millió forintot) költöttek így el. A tervük az volt, hogy az egyébként úgy darabonként egy dollárba kerülő fertőtlenítőért akár 70 dollárt is képesek lesznek kiadni a pánikoló emberek a hiány miatt, amit ők okoztak.

Azzal ugyanakkor nem számoltak, hogy az Amazon le fogja tiltani azokat a számlákat, akik nyerészkedni akarnak a világjárványon, így Colvinék számláját is, akiknek több ezer darab fertőtlenítője maradt így.

Ezeket végül a helyi egyháznak valamint a mentősöknek adták.

Kiemelt kép: Getty Images/Shannon Fagan
Forrás: 24.hu

Hirdetés

Hozzászólások: