2 nap alatt 3 iskolában vezettek be távoktatást az agglomerációban
Hirdetés
Már 3 agglomerációban működő iskolában vezettek be távoktatást az elmúlt 2 napban. Két intézményben csak 1-1 osztály került karanténba, Budaörsön azonban egy egész iskolát zártak be.
Karanténba került a Diósdi Eötvös József Általános Iskola egyik osztálya. Az intézmény vezetője hétfőn a következőt írta közleményében:
„Az iskolai élet folytatódni fog, minden intézkedést és gyorsan megtettünk és megteszünk ezek után is, ha szükséges! Kérjük a felnőtteket, szülőket, kerüljék a nem kötelező közösségeket, rendezvényeket, összejöveteleket, mert jelen eset bizonyítja ennek kiemelt szükségességét! Minden esetben kérjük azonnali tájékoztatásukat, gyanú és bizonyított fertőzés esetén!”
Hirdetés
Szentendrén is baj van
Szeptember 7-től távoktatást rendelt el P. Bécser Róbert a Ferences Gimnázium igazgatója a 12. évfolyamosok számára, írja a szentendre.hu.
A Ferences Gimnázium tájékoztatása szerint az iskola egyik tizenkettedikes tanulója még augusztusban, külföldről hazatérve pozitív koronavírus tesztet produkált.
A diák karanténban van, az idei félévben nem jelent meg az iskolában, azonban még mielőtt tudomást szerzett a fertőzöttségéről, találkozott három évfolyamtársával. A Ferences Gimnázium igazgatója mindaddig fenntartja a döntését, amíg az érintettek 2 db negatív tesztet nem produkálnak.
Az intézmény közleményében azt írja, hogy a gimnáziumban az évfolyamokat elkülönítették egymástól, más-más útvonalon járnak, a szüneteket szeparáltan töltik, ezért lehet egy évfolyamra leszűkíteni a távoltatást.
Hirdetés
Budaörsön egy egész iskolát kellett bezárni
A BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt róla, hogy hétfőn rendkívüli szünetet rendeltek el a budaörsi 1. Számú Általános Iskolában, mert az egyik pedagógus koronavírus tesztje pozitív lett. Keddtől az intézmény áttért a digitális oktatásra. Országosan már 11 oktatási intézményt zártak be koronavírus miatt.
Forrás: budapestkornyeke.hu
Hirdetés