16 napig volt lélegeztetőgépen egy 36 éves magyar férfi a koronavírus miatt Németországban
Hirdetés
Nővére ma nyilatkozott az RTL híradónak. Azt mondta, az öccse korábban teljesen egészséges volt. A tünetei torokfájással kezdődtek, egy hét múlva már intubálni és lélegeztetni kellett.
Legtöbbször idős krónikus betegek kerülnek lélegeztetőgépre a szakemberek szerint. De van kivétel is. A Németországi Augsburgban egy 36 éves, kétgyerekes magyar férfi 16 napig feküdt intenzív osztályon, mesterséges kómában, lélegeztetőgépen.
A nővére, tőle 190 km-re, Waiblingban él, és szerdán nyilatkozott az RTL Híradónak. Azt mesélte, hogy a kisgyerekek bölcsődei dajkájától kaphatta el a koronavírust a testvére.
“Szülői értekezleten vettek részt, ahol az egyik dada vírussal fertőzött volt, amit pár nappal később egy e-mailben elküldtek a szülőknek” – mondta Német Andrea az RTL Híradónak.
Ezután valamennyi érintett családot tesztelték, Andrea öccsénél viszont már a teszt eredménye előtt jelentkeztek a tünetek, március közepén.
Hirdetés
“Fájt a torka, másnapra megérkezett a láz, az izomfájdalom, akkor utána elkezdte azt a részét, hogy nem volt étvágya, és akkor ugye ez magával vonta azt, hogy az ereje is alább hagyott” – mesélte Andrea.
A férfi egyre gyengébb lett, végül már fel sem kelt az ágyból. A tesztnek ekkor még nem volt meg az eredménye, és hiába kérték, az orvosa nem utalta kórházba. Aztán március 22-én vasárnap nagyon rosszul lett.
“Nehézlégzés, nem kapott levegőt, már a szája el volt lilulva, a bőrelszíneződés is látszódott” – mondja Andrea.
A férfi végül kórházba került, a nővére még aznap tudott vele beszélni, aztán éjszaka intubálni kellett, majd lélegeztetőgépre tették, az állapota sokáig kritikus volt, nem lehetett tudni, hogy életben marad-e.
“Ő egy egészséges 36 éves fiatalember. Nincsen se magas vérnyomás, se szív- és érrendszeri betegség, se cukor, tehát nincsen betegsége, amivel ilyen állapotba került” – fogalmazott Andrea.
A férfi feleségén is kimutatták a koronavírust, ő karanténban van. A pár két éves fiára és négyéves kislányára most a férj nővére vigyáz. A gyerekek tesztje negatív lett.
Német Andrea egyébként ápolóként dolgozik, azt mondja, azért vállalta az interjút, hogy felhívja a figyelmet: bárki veszélyben lehet.
Hirdetés
“Nagyon sokan még mindig az influenzával hozzák kapcsolatba, holott semmi köze az influenzához. Úgy gondolják a fiatalok, hogy megrázzák a vállukat, hogy erős vagyok, fiatal vagyok, nem lehet bajom. Igenis minden korosztály veszélyben van, nem a pánikkeltés a lényege” – fogalmazott a Andrea.
Az RTL Híradóhóz késő délután érkezett a hír, hogy Andrea öccsét levették a lélegeztetőgépről, felébresztették, magához tért és jobban van.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
Hirdetés