1,5 percig nézte egy férfi ahogy egy kislány megfullad a sárvári fürdőben

Hirdetés

A gyermek még vasárnap fulladt bele a sárvári fürdő egyik medencéjébe, utolsó perceit egy biztonsági kamera rögzítette.

A Blikk azt írja, a hároméves kislány másfél percig küzdött, hogy fent tudjon maradni a felszínen, de végül elsüllyedt. A lány közelében több felnőtt is tartózkodott, de senki sem segített rajta, aminek az lehetett az oka, hogy nem volt ereje segélykiáltásra, de még kapálózásra sem.

Hirdetés

A lap úgy tudja, a rendőrség meg akar hallgatni egy férfit, aki hosszan nézte a gyerek küzdelmét, mégsem tett semmit.

A kislány a tragédia előtti pillanatokban keveredhetett el a szülei és testvérei mellől, végül édesanyja az úszomester segítségével találta meg az akkor már mozdulatlan gyereket, akit azonnal kihúztak a vízből, az úszómester pedig megkezdte az újraélesztését.

“Tényleg mindent megpróbált a kollégáival együtt, aztán jöttek a mentők, végül a mentőhelikopter vitte el. Soha nem felejtem el a szülők arcát, ahogy nézték a gyermekük életéért folytatott emberfeletti küzdelmet”

– emlékezett vissza a történtekre egy szemtanú. A kórházban már nem tudtak segíteni a kislányon.

Vajtko Tibor létesítményigazgató a lap megkeresésére közölte, részükről minden szakszerűen, a szabályok betartásával történt. Az úszómesterek helyesen jártak el, és tényleg mindent megpróbáltak, hogy megmentsék a kislány életét.

Forrás: blikk.hu



Hirdetés