12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Hirdetés

12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Igaz, ami igaz, anno nagyon szerettük. Ma pedig érdemes újra elmerülnünk benne, mert bőven. hordoz mondanivalót a 21. század emberének is.

A rajzfilm sorozatot alapvetően felnőttsorozatnak szánták, bár a gyerekek körében is népszerű. Számos olyan pszichológiai és társadalmi problémát gúnyol ki, amely csak felnőtt nézők számára érthető. Az egyes állatszereplők voltaképpen egy-egy negatív emberi jellem karikatúrái jó humorral fűszerezve.

Dr Bubó emlékezetes mondásai:

1.”Állapíts meg bátran bármilyen bajt, a beteg előbb-utóbb majdcsak beszerzi”

2.”Tartsd szem előtt: az erős szervezet még az egészséget is képes legyőzni!”

3.”Jó, ha minél többen kapják meg a bajt, mert annál nagyobb lehet a gyógyultak száma.”

4. “Az elmegyógyász csak akkor tévedhet nagyot, ha nem állapít meg semmit.”

Hirdetés

5. “Sosem szabad a lázat annyira enyhíteni, hogy a beteg kihűljön!”

6. “A baj akkor válik jelentéktelenné, ha a beteggel egy nagyobbat is sikerül beszereztetni.”

7. “Feltűnési viszketegséged akkor múlik, ha a másikét kell vakarnod.”

8. “Ne terjessz el egy ragályt csak azért, hogy legyen mit megfékezned!”

9. “Egy rövidlátó politikus mindig győz az ellenfelén, ha az vak.”

10. “Ha az amputálást akarod gyakorolni, próbálkozz a százlábúval!”

11. “Némely betegség akkor gyógyítható a legjobban, ha távol tartod az orvost.”

11. “Sok esetben már az is számottevő, ha az orvos életben marad!”

Ízelítőül…

Ne hagyd ki ezt a részt (nekünk az egyik kedvencünk a sorozatból)


Forrás: Pozitív Nap

Hirdetés

Hozzászólások: