11 laza anya, aki sziporkázik a megszólalásaival

Hirdetés

Az anyukák sziporkázó megszólalásain a családtagjaik még akkor is jól szórakoznak, ha azok csípősebbre sikerülnek.

Általában véve inkább az apák azok, akik a lazább szülő szerepét töltik be a családban, míg az anyák a felelősségteljesebbek és a következetesebbek. Ám ebből még nem feltétlenül következik az, hogy a szerepek ne cserélődhetnének fel, és ne vehetnék az anyák is lazábbra a figurát alkalomadtán. Ugyancsak tudnak ám ők is brillírozni, és szórakoztató megszólalásokkal előrukkolni.

11. Örömmel újságoltam anyunak és apunak:

– Képzeljétek, simán felvettek az egyetemere!

Apám reakciója:

– Nem csodálom kicsim, hiszen az én eszemet örökölted.

Erre az anyám:

– Ez tényleg így lehet, ugyanis az enyém még megvan.

10. Anyum dühösen így szólt hozzám:

– Most azonnal tegyél rendet a szobádban! Még ránézni is rossz erre a disznóólra.

Erre a nagymamám, azaz az ő anyukája:

– Hát akkor meg minek nézed?!

9. Vettem magamnak egy robogót, mire az anyám:

– Ha majd felborulsz vele és elveszted a lábaidat, akkor utána majd ne szaladj hozzám sírva!

8. Elkezdtem ecsetelni az édesanyámnak, hogy szeretnék végre találni egy normális párt, mert egyedül érzem amgam, mire ő egyszer csak félbeszakított, és így szólt:

– Ha bármikor magányosnak érzed magad, csak nézz meg este egy horrorfilmet. Nekem elhiheted, hogy utána nem érzed majd magad egyedül.

7. A bátyámmal üvöltöztem, amikor az anyám közbelépett:

– Igazán lehetnél kedvesebb is a testvéreddel, egyszer még szükséged lehet az egyik veséjére.

6. Telefonon meséltem az édesanyámnak, hogy lett egy új barátom, mire ő rögtön közbevágott:

– Ember vagy állat?

5. Az édesanyámnak hirtelen nem jutott eszébe a nevem, amikor oda szeretett volna hívni magához. Már mind a négy testvérem és még a kutyánk nevén is szólított, majd végül csak ennyit mondott:

– Tudod te hogy hívnak… na gyere már ide hozzám a konyhába!

4. A húgom nem akart elmenni aludni. Az édesanyánk megkérdezte, hogy miért, mire ő így válaszolt:

– Félek, hogy az ágyam alatt szörnyek vannak.

– Ugyan dehogy vannak, Kicsim! A szellemek elijesztik őket. Most pedig mars aludni!

3. Pusztán kíváncsiságból megkérdeztem az édesanyámtól:

– Mit tennél abban a helyzetben, ha esetleg valaki elrabolna engem?

Erre ő:

– Nem igazán aggódnék kincsem, ugyanis valószínűleg önként visszahozna pár órán belül.

2. Lett egy kiskutyánk, akit Zeusznak szerettem volna elnevezni, de az édesanyám csóválta a fejét, és ezt mondta:

– Hát nekem nem igazán tetszenek a „Z” betűs nevek.

Ebben csak az a vicces, hogy a bátyámat Zoltánnak hívják.

1. Anyuka némi humorral megfűszerezett, ugyanakkor őszinte választ adott.



Hirdetés