1 perce jött – ÉLŐ VIDEÓBAN JELENTKEZETT BE JUNIOR, ÉS ELMONDTA HOGY CSILLA LÁTHATJA-E A FIÁT VAGY SEM!

Hirdetés

ÉLŐ VIDEÓBAN JELENTKEZETT BE JUNIOR, ÉS ELMONDTA HOGY CSILLA LÁTHATJA-E A FIÁT VAGY SE

Junior videóban tisztázta azokat a híreket, amik arról szóltak, hogy Csilla nem láthatja fiát, Lacikát, miután a zenész magához vette kisebbik fiuk tragédiája után. Cáfolt minden olyan híresztelést, ami arról szólt, hogy nem engedi a közelébe, elmondta azt is, hogy ő nem hibáztat senkit fia halála miatt, főleg Csillát nem.

A Bors azt írta korábban, hogy öccse koszorúkkal borított sírhantjánál láthatta viszont édesanyját Lacika. Az anya kiszolgáltatottan várja, mikor kap engedélyt a láthatásra. A lap szerint a végzetes baleset óta ez csupán a harmadik alkalom volt, hogy találkozhattak.

Erre reagált a rapper:

“Szeretném cáfolni a hírt, hogy Csilla nem láthatja a gyerekemet. Most is éppen bent vannak és együtt játszanak a régi lakásunkban. Jelenleg egy ideiglenes felügyeleti jog van, ezen a héten harmadjára látja.” – kezdte Junior a videóban.

Hirdetés

Ezután elmondta, hogy a gyászterápia egyik része, hogy a temetőbe egy mécsest vittek ki közösen. Fontosnak tartják ezt, hogy Lacika le tudja zárni a tragikus balesetet, amit végignézett. Mindennap kimennek, és egyik alkalommal Csilla is ott volt.

Nem szakítom el az édesanyjától!

Hirdetés

Hozzászólások: